Újabb vesztegetési ügy Magyarországon

Budapest |

<p>Több tízmillió forintos hűtlen kezelés, vesztegetés és pénzmosás megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a magyar Vám- és Pénzügyőrség egy Borsod megyében lévő nemzetközi multinacionális cég két korábbi vezetője és társai ellen.</p>

Mindkét férfit őrizetbe vette a Vám- és Pénzügyőrség Észak-magyarországi Regionális Nyomozó Hivatala.

Erről Sipos Jenő ezredes, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának szóvivője tájékoztatta az Új SZó Online-t.
 
A nyomozás eddigi adatai szerint a Borsod megyében lévő egyik vegyipari óriás két korábbi logisztikai vezetője 2007 és 2009 év közötti időszakban a gazdasági társaság által foglalkoztatott fuvarozóknak úgy adtak munkát, hogy azért a fuvarozó társaságok vezetőitől fiktív számlák kiállítása mellett készpénz ellenszolgáltatást kértek. Így a munkáltatójukat több tíz millió forinttal károsították meg. A hűtlen kezelésből és vesztegetésből nyert pénz egy részét - a rendelkezésre álló adatok alapján - külföldi bankszámlára utalták át.
A Vám- és Pénzügyőrség Észak-magyarországi Regionális Parancsnokságának bűnügyi szolgálata a Központi Bűnüldözési Parancsnoksággal együttműködve összehangolt akció keretében hétfőn hajnalban 10 helyszínen, 75 vámos részvételével végzett házkutatásokat Borsod-Abaúj-Zemplén és Pest megyében. Ezek eredményeként 3 férfit hallgatott ki gyanúsítottként a Vám- és Pénzügyőrség; két férfit őrizetbe is vettek. Hűtlen kezelés, vesztegetés és pénzmosás megalapozott gyanúja miatt. A házkutatások során az egyik őrizetbe vett férfi tulajdonában lévő házi széfből több mint 60 millió forint külföldi fizetőeszköz került elő, amelyről feltételezhető, hogy a fenti bűncselekményekből származik. A Vám- és Pénzügyőrség Észak-magyarországi Regionális Nyomozó Hivatala kezdeményezte a két őrizetbe vett férfi előzetes letartóztatását.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?