Újabb reformisták bíróság előtt Iránban

Teherán |

<p>Iránban újabb reformista vezetőket állítottak a teheráni forradalmi bíróság elé kedden - jelentette az állami média.</p>

Ez a negyedik csoportos bírósági eljárás olyan személyek ellen, akiket azzal gyanúsítanak, hogy a zavargásokat szították a júniusi - az ellenzék által vitatott eredményű - elnökválasztás után.
    A helyi hírügynökségek jelentése szerint a kedden bíróság elé állítottak között van Mohammed Hatami, a reformer szellemiségű volt iráni elnök körének, illetve egykori kormányának több tagja is, köztük Mosztafa Tadzsadeh volt belügyminiszter-helyettes, Mohszen Aminzadeh volt külügyminiszter-helyettes, Mohszen Szafaje Farahani volt gazdasági miniszterhelyettes és Abdollah Ramezanzadeh volt kormányszóvivő. Ugyancsak a vádlottak között van Kian Tajbakhsh iráni-amerikai tudós és több reformista újságíró.
    Augusztus 1-je óta mintegy 140 embert állítottak a forradalmi bíróság elé a Mahmúd Ahmadinezsád elnök újraválasztását vitató tüntetések miatt. A reformszellemű politikusokon kívül egy francia egyetemista és a brit, illetve a francia nagykövetség egy-egy iráni alkalmazottja ellen is eljárás indult. A tömeges perekben még nem születtek ítéletek.
    A tüntetésekben a hatóságok szerint harminc, az ellenzék szerint 69 ember vesztette életét. Hivatalos adatok szerint a hatóságok legkevesebb négyezer embert vettek őrizetbe, közülük 300-an még mindig rács mögött vannak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?