Újabb gyilkos merénylet

Emanuel/Jeruzsálem. Egy palesztin fegyveres lesből rátámadt egy izraeli autóbuszra Emanuel zsidó település közelében. Az izraeli televízió jelentése szerint a támadás következtében heten meghaltak, 25 személy megsérült. A merényletet közvetlenül a közel-keleti kvartett New York-i ülése előtt hajtották végre.

A tegnapi gyilkos merénylet hasonlít arra a terrorcselekményre, amelyet decemberben követtek el ugyancsak Emanuel közelében egy autóbusz ellen. Az akkori támadás 10 ember életét követelte. A mostani merényletet úgy hajtották végre, hogy a Tel-Avivból érkező busz közeledtére a támadó az út mentén felrobbantott egy pokolgépet, majd az ultraortodox zsidó település bejáratánál géppisztollyal válogatás nélkül tüzet nyitott az autóbuszra és más járművekre. Egyes szemtanúk azt állították, hogy az első nagy erejű robbanást több kisebb követte, majd az izraeli hadsereg egyenruháját viselő három támadó golyózáport zúdított a lesből megtámadott autóbuszra. Ezt követően Náblusz felé menekültek el. Izraeli katonák viszonozták a tüzet, de nem tudni, hogy találat érte-e a támadók valamelyikét. Egy izraeli tévéállomás úgy tudja, hogy nemcsak a busz utasai, hanem a lövöldözésbe keveredett gépkocsikban tartózkodók közül is többen megsebesültek. A merénylők elfogására indított hajtóvadászatban harci helikoptereket is bevetettek.

David Baker izraeli kormányszóvivő a közszolgálati rádióban a Palesztin Hatóságot okolta a támadásért. „Izraeli polgárok továbbra is palesztin terroristák célpontjai, és a keddi merénylet ismételten bizonyítja, hogy a Palesztin Hatóság a terrorista megoldásokat részesíti előnyben” – mondta. A tegnapi merénylet volt a legsúlyosabb támadás azóta, hogy az izraeli hadsereg a múlt hónapban újra megszállt hét ciszjordániai palesztin autonóm várost. A többségében ortodok zsidók lakta Emanuel Náblusz és Kalkilija között fekszik.

Arab országok egy csoportja azt javasolja, hogy egy éven belül hozzák létre a palesztin államot, majd két éven belül állapítsák meg határait. Egy arab forrás ismertette az Egyiptom, Jordánia és Szaúd-Arábia által kidolgozott tervet, amely magában foglalja George Bush amerikai elnöknek az ideiglenes palesztin állammal kapcsolatos vezérelvét is. A tervet a tegnapi New York-i tanácskozás elé kívánták terjeszteni. New Yorkban az USA, Oroszország, az ENSZ és az EU képviselőiből álló kvartett tekinti át a közel-keleti helyzetet. A terv első lépéseként – egy szélesebb körű reform részeként – a jövő januárban a palesztinok megválasztják az új törvényhozást és új vezetőjüket, majd kérni fogják az ENSZ-től egy olyan palesztin állam elismerését, amely az 1967-es hatnapos háború előtti határokon alapul. Ezt a pontot szándékosan homályosan fogalmazták meg, hogy annak ellenére is haladást érhessenek el, hogy Izrael ellenzi a teljes kivonulást a palesztin területekről. Ha az ENSZ elismerné ezt a palesztin államot, Izrael megkezdhetné a tárgyalásokat a palesztinokkal a pontos határokról. Egy év állna a felek rendelkezésére a megállapodásig, annak végrehajtása a második évre maradna. Közben Benjámin Ben Eliezer izraeli védelmi miniszter elmondta, hogy Hoszni Mubarak egyiptomi elnök támogatna egy olyan tervet, amelynek alapján a terrorcselekmények leállítása fejében helyreállítanák a normális életet a Gázai övezetben. A tervet ő terjesztette Mubarak elé hétfőn.

Arafat palesztin elnök az al-Dzsazíra televíziónak kijelentette: meggyőződése, hogy egész Jeruzsálem felett palesztin zászló fog lengeni. „Palesztin lobogó lesz majd a minareteken, templomokon és a városfalakon, akár tetszik, akár nem.” Colin Powell amerikai külügyminiszter pedig megerősítette: Washington új palesztin vezetést látna szívesen. Azt mondta, végül is a palesztin népnek kell dönteni arról, hogy Arafat milyen szerepet fog játszani, de Washington szerint nincs helye a jövőben a béketárgyalásokon.

Simon Peresz izraeli külügyminiszter ostobaságnak nevezte a jeruzsálemi palesztin megbízott irodájának bezárását, s úgy foglalt állást, hogy vissza kell vonni a jobboldali Uzi Landau közbiztonsági miniszter döntését. Ugyanis Szári Nuszeiba megbízott kifejezetten mérsékelt politikusnak számít, akit nagyfokú kompromisszumkészség jellemez Izrael irányában. Az izraeli ellenzék már korábban elítélte Landau miniszter döntését.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?