Új vírus - WHO: 175 millió oltást adtak be világszerte

Genf |

<p>Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) jelentése szerint eddig 175 millió H1N1 vírus elleni oltóanyagot adtak be világszerte, és eddig hat féle vakcinát minősítettek az Európai Unióban - tájékoztatta az MTI-t Kökény Mihály, a szervezet végrehajtó tanácsának magyar tagja, a WHO igazgatói tanácsának egyhetes genfi ülésének második napján, kedden.</p>

A WHO szerint a járvány első hulláma minden kontinensen végigsöpört, de szinte minden földrészen várható egy második megbetegedési hullám.
A szervezet álláspontja továbbra is az, hogy csak egy felelős közegészségügyi magatartás vethet gátat egy nagyobb járványnak, amellyel szemben a legjobb védekezés a védőoltás. A WHO úgy látja, hogy Európában az előrejelzettnél kevesebb áldozatot követelt a járvány, ami a fejlett közegészségügyi helyzetnek köszönhető, de beigazolódtak azok a korábbi feltételezések, hogy a halálesetek többségét vírusos tüdőgyulladás okozta, és a legveszélyeztetettebbek a terhesek, a légzőszervei betegségben szenvedők és a fiatalok.
Kökény Mihály beszámolója szerint a WHO 86 országot segít adományokkal, ezen országok jelentős részébe még csak most indulnak a vakcinaszállítmányok.
A tanácskozáson a résztvevők úgy vélték, a WHO nem reagálta túl a járványveszélyt, a szervezet mindig a szakmai szabályoknak és a nemzetközi egyezményeknek megfelelően járt el.
Kökény Mihály megemlítette: a hétfőn kezdődött és szombat estig tartó tanácskozáson 46 napirendet tárgyalnak a résztvevő országok küldöttei, így például szó lesz a vérkészítmények biztonságáról, egy új WHO-ajánlás megfogalmazásáról az országok alkoholstratégiájához, de foglalkoznak majd az egészségügyi dolgozók etikus toborzásával is és a haiti földrengést követő világméretű segélyakció koordinálásával.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?