Új frontvonalak a régi harcmezőn

<p>Párizs. Tizenkilenc állam- és kormányfő hivatalos a normandiai partraszállás 70. évfordulójának alkalmából ma tartandó ünnepségekre. A dísztribünön helyet foglal II. Erzsébet brit királynő, Barack Obama amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök, valamint Angela Merkel német kancellár is. Az ünnepségre Petro Porosenko megválasztott ukrán államfő is elfogadta a meghívást.</p>

MTI-ÖSSZEFOGLALÓ

A második világháborúban az angolszász szövetségesek által a második frontot megnyitó, a világtörténelem legnagyobb partraszállási hadműveletének feltehetően ez lesz az utolsó olyan nagyszabású kerek évfordulója, amelyet még a veteránok részvételével rendeznek meg. Közülük közel 1800-an, valamennyien 90 év körüliek, hivatalosak az ünnepségekre, amelyeken az egykori ellenségekkel való közös megemlékezésre és az emlékeknek az átörökítésére kívánja helyezni a hangsúlyt a vendéglátó Franciaország. A normandiai partraszállás nyolcvan kilométer hosszú szakaszán az éttermek teraszait és a magánházakat is hetek óta a szövetségesek lobogói díszítik. A vendégek biztonságára mintegy 12 ezer rendőr, katona, tűzoltó ügyel.

A rendezvénysorozat ma reggel a francia nemzeti megemlékezéssel kezdődik a caeni emlékhelyen Francois Hollande francia államfő részvételével. Most először meg fognak emlékezni a normandiai harcok száz napja alatt megölt mintegy 20 ezer francia civilről is. A francia elnök ezt követően Barack Obamával a partraszállás legismertebb helyszínén, az Omaha Beach közelében található Colleville-sur-Mer település amerikai katonai temetőjében hajt fejet. A nap legfőbb eseménye, a nemzetközi megemlékezés délután kezdődik Ouistrehamben, a Sword Beachen, ahol 1944. június 6-án partra szálltak a brit és francia katonák. Az ünnepségen ötszáz katonazenész és 650 statiszta fogja megidézni a leghosszabb nap, a D-day eseményeit.

Francois Hollande francia államfő tegnap kétszer is vacsorázott: először Barack Obama amerikai elnökkel egy párizsi étteremben, aztán orosz kollegájával, Vlagyimir Putyinnal. Obama és Putyin először ma a normandiai Bénouville kastélyban megrendezésre kerülő díszebéden fog találkozni, majd mindketten részt vesznek a partraszállási megemlékezési ünnepségen Ouistrehamban. Kétoldalú találkozót azonban nem terveznek.

Vlagyimir Putyin kész beszélni Petro Porosenko megválasztott ukrán elnökkel a normandiai partraszállás 70. évfordulójának tartandó franciaországi ünnepségen. „Senkit nem fogok kerülni, és nyilvánvalóan mindenkivel beszélni fogok” – válaszolt Putyin arra az újságírói kérdésre, hogy kezet fog-e Porosenkóval és beszélni fog-e vele. Kifejtette: az ukrán hatalomnak párbeszédet kell kezdenie saját lakosságával, mégpedig nem harckocsikkal és repülőkkel, hanem tárgyalások formájában. Az orosz elnök szerint Porosenkónak nincs más választása, mint felfüggeszteni az ukrán erők „büntető hadműveletét”, majd közvetlen párbeszédet kezdeni honfitársaival az ország keleti és déli részén. Petro Porosenko megválasztott ukrán elnök lehetségesnek nevezte, hogy találkozzon Putyin orosz államfővel a franciaországi megemlékezésen. „Nincs betervezve egy találkozó köztem és Putyin között, de nem zárom ki, hogy arra mégis sor kerüljön” – fogalmazott Porosenko.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?