Tunéziai merénylet - Több mint húsz gyanúsítottat vettek őrizetbe

Tunisz |

<p>A tunéziai hatóságok több mint húsz feltételezett szélsőséges fegyverest vettek őrizetbe a tuniszi Bardo Múzeum elleni, 23 halálos áldozatot követelő szerdai merénylet után indított biztonsági műveletek során - közölte szombaton a tunéziai belügyminisztérium.</p>

A minisztérium szóvivője közölte, hogy az elfogott milicisták közül tizet azzal gyanúsítanak, hogy közvetlenül köze volt a merénylethez. A hatóságok a merénylet hatására kiterjedt kampányt indítottak a szélsőségesek kézre kerítésére - hangsúlyozta. Szombaton Tunisz katedrálisában a vérengzés áldozataira emlékező gyászmisét tartottak, amelyen több százan vettek részt, köztük számos miniszter is. A főváros utcáin továbbra is erős a rendőri jelenlét, de beszámolók szerint alapvetően nyugalom uralkodik.  A szerdai merényletben három tunéziai és húsz külföldi, köztük japán, francia, lengyel, kolumbiai, spanyol és olasz állampolgárok vesztették életüket, további 47-en pedig megsebesültek. A helyszínen a különleges erők két támadóval végeztek. A tuniszi Bardo Múzeum megtámadása több mint egy évtizede a legsúlyosabb merénylet volt az észak-afrikai országban, ahol négy évvel az autokrata rendszer megdöntése után nemrég befejeződött a demokratikus átmenet. A támadást az Iszlám Állam dzsihadista csoport és az al-Kaida terrorhálózat egy tunéziai sejtje is magára vállalta, bár a hatóságok még egyik szervezethez sem tudták kötni a merényletet. Arra viszont fény derült, hogy a két lelőtt elkövető Líbiában kapott fegyveres kiképzést az ottani dzsihadisták egyik táborában. Az egyik elkövető, Jaszin Abidi hozzátartozói azt mondták, hogy a férfi egy évvel ezelőtt elkezdett látogatni egy szalafisták által fenntartott mecsetet, de ennek ellenére nem mutatta a radikalizálódás jeleit. A merénylet napján délelőtt tíz körül rövid szünetet kért munkahelyén, egy utazási irodában, ekkor követte el a merényletet. Azt is elmondták, hogy a francia nyelvből diplomázott férfi szeptemberben két hónapra elment otthonról, hogy állítása szerint a tunéziai Szfaksz városában dolgozzon. A hatóságok szerint ezalatt valójában a líbiai kiképzésen vett részt.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?