Trump szerint senki nem volt keményebb Oroszországgal, mint ő az első elnöki időszakában

Donald Trump Putyin

Donald Trump amerikai elnök szerint senki nem volt keményebb Oroszországgal, mint ő az első elnöki időszakában, és ennek ellenére volt képes „jól elboldogulni” Vlagyimir Putyin orosz elnökkel – az amerikai elnök egy interjúban reagált az őt ért kritikákra arról, hogy az ukrán–orosz háborúban az orosz fél oldalára állt.

Trump a Fox News hírtelevízióban vasárnap sugárzott átfogó interjúban korábbi Oroszország-politikája kapcsán azt említette, hogy annak idején ő állította le az Északi Áramlat 2 orosz-német gázvezeték építését, amelyhez később utódja, Joe Biden adta hozzájárulását. A január 20-án hivatalban lépett elnök arra is emlékeztetett, hogy első elnöki ciklusában Javelin rakétákkal látta el Ukrajnát, miközben Oroszország ellen szankciókat hozott.

Kijelentette, hogy az Oroszországgal szemben elfoglalt kemény álláspontja ellenére volt képes jó kapcsolatot fenntartani Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.

Az interjúban Donald Trump azt a meggyőződését hangoztatta, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vissza fog térni Washingtonba, hogy aláírja az ukrajnai ásványkincsek kitermeléséről szóló amerikai–ukrán gazdasági partnerségi megállapodást.

Donald Trump az interjúban Iránnal kapcsolatban megismételte, nem fogja hagyni, hogy Teherán atomfegyverhez jusson, és hangsúlyozta, hogy jobban szeretne Iránnal nukleáris megállapodást kötni, mint katonai lépésekhez folyamodni.

Az amerikai elnök egyben ismét világossá tette szándékát arra, hogy az Egyesült Államok visszavegye a Panama-csatorna feletti felügyeletet, és közölte, hogy egy amerikai befektetési vállalat vásárol meg kínai érdekeltségben működő – egy hongkongi bejegyzésű cég tulajdonában lévő – kikötői létesítményeket a Panama területén keresztülhaladó, két óceánt összekötő hajózási útvonal mentén.

Az Egyesült Államok jövőjével kapcsolatos célját illetően Donald Trump kijelentette, hogy egy olyan dinamikus országot szeretne látni, amely a „magánvállalatok által végzett munkára épül a mindennapokban”.

Az amerikai gazdaság 2025-ös visszaesésére vonatkozó előrejelzésekkel kapcsolatban azt mondta, hogy átmeneti időszak következik, amelynek célja „visszahozni a gazdagságot az Egyesült Államokba”, és amihez – Donald Trump szerint – kis időre van szükség.

Szintén vasárnap Elon Musk, az amerikai elnök kormányzati hatékonysággal foglalkozó tanácsadója, üzletember, többi között a SpaceX űripari vállalkozás tulajdonosa az X közösségi oldalon tett bejegyzésében békét sürgetett Ukrajnában, valamint azt írta, hogy az ukrajnai frontvonal összeomlana, amennyiben a tulajdonában lévő Starlink műholdas internethálózat szolgáltatása leállna. Egyben szankciókat sürgetett a „10 legnagyobb hatalmú ukrán oligarchával szemben, különösen azok ellen, akik villákkal rendelkeznek Monacóban”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?