Trump: nagyon jól állunk Floridában, Arizonában és Texasban

Donald Trump

Nagyon jól állunk Floridában, Arizonában és Texasban – jelentette ki Donald Trump, az újraválasztásáért küzdő amerikai elnök helyi idő szerint kedden délután, amikor a Republikánus Párt Arlingtonban berendezett kampányközpontjába látogatott.

A Washingtonnal szemben, a Potomac folyó virginiai oldalán fekvő Arlingtonban az elnök azt hangoztatta: „azt hiszem, nagyszerű lesz a választási éjszakánk”.

Hozzátette: „de hát politikáról és választásokról van szó, így hát soha nem lehet tudni”.

Bár kiemelte a floridai, arizonai és texasi várható jó eredményeket, aláhúzta azt is, hogy a pennsylvaniai választási eredmények döntőek lesznek. „Győzni könnyű, veszíteni soha nem könnyű” – mondta. Szavait elemzők úgy értelmezték, hogy ezzel először utalt a vereség lehetőségére.

Amikor újságírók arról faggatták, hogy mi az üzenete az amerikaiak számára, azzal válaszolt, hogy az összefogás. „A siker egységet teremt” – mondta.

Közben Joe Biden demokrata párti elnökjelölt helyettes kampánymenedzsere, Kate Bedingfield szintén úgy nyilatkozott, hogy a demokraták elégedettek az eddigi eredményekkel. Bátorítónak nevezte, hogy Georgiában nagy számban szavaztak az afroamerikai közösség tagjai, és Pennsylvaniában rekord számban küldték vissza levélben a voksaikat a demokrata párti szavazók.

„Szerintünk meglesz a 270 elektorunk” – hangsúlyozta. Az amerikai elnököt ugyanis az 538 tagú elektori testület választja meg, és ehhez 270 elektor voksára van szükség.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?