Trump és felesége három bált nyitott meg táncával

Washington |

<p>Bálokkal zárultak az éjjel az új, republikánus amerikai elnök beiktatási rendezvényei, hármat közülük az elnöki házaspár, Donald és Melania Trump nyitott meg.</p>

A három bál közül két - a Freedom Ball és a Liberty Ball - estélyen azok vettek részt, akik anyagilag támogatták Donald Trump választási kampányát vagy megvették a méregdrága belépőjegyet. A harmadik bált a fegyveres erők tiszteletére rendezték. A rendezvényen Donald Trump rövid műholdas beszélgetést folytatott az afganisztáni Bagram katonai bázisán szolgáló amerikai katonákkal.

Mindhárom bálon részt vett Mike Pence alelnök és felesége Karen Pence, valamint Donald Trump gyermekei és házastársuk, és az első percek után valamennyien csatlakoztak a táncoló elnöki párhoz. Az első két bálon a Trump-házaspár Frank Sinatra My Way (Az én utam) című slágerére táncolt, a harmadikon pedig Whitney Houston I will always love you (Mindig szeretni foglak) című számára.

A bálokon az elnöki pár megjelenése előtt mások mellett az ír származású amerikai táncos, Michael Flatley és csapata, a The Rockettes és a The Piano Guys szórakoztatta a vendégeket.

Divatszakértők elemezték az új first lady ruháját. Melania Trump csütörtökön a viszonylag ismeretlen, spanyolajkú amerikai Norisol Ferrari és Alexander McQueen ruháját viselte, a péntek délelőtti beiktatási ünnepségen az amerikai Ralph Lauren égszínkék kabátjában és ruhájában, valamint hosszú, kék kesztyűben, Manolo Blahnik tűsarokban jelent meg, az esti bálon pedig egyszerűnek látszó, de különleges vonalvezetésű, csontszínűbe hajló fehér nagyestélyi volt rajta, organza fodorral és vékony piros övvel. Ezt Hervé Pierre tervezte Melania Trump közreműködésével.

A divatszakértők szerint Melania Trump - kivált a beiktatási ünnepségen viselt kék kasmír ruhával és kabáttal - az 1960-as évek hangulatát, pontosabban Jackie Kennedy eleganciáját idézte meg. A lapokban és a honlapokon gyorsan elő is kerültek a korabeli fotók, amelyeken a néhai first lady szintén égszínkék kosztümben látható. A kommentátorok elégedetten állapították meg, hogy Melania Trump amerikai divattervezők ruháit viselte.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?