Tovább nőtt a németországi árvízben elhunytak száma

aradas nemetorszag

A Németország déli részén pusztító árvíz halálos áldozatainak száma ötre nőtt – közölte kedden a helyi rendőrség.

Egy 57 éves nőt hétfőn kocsijával együtt sodort el az ár az útról a bajorországi Markt Rettenbachban. Az áldozat testét később a helyszínen találták meg.

Az első vizsgálatok szerint a nő a lezárt szakaszra figyelmeztető táblát elhagyva ráhajtott az elárasztott útra, ahonnan az autója lecsúszott a mély víz alatt álló mezőre.

Telefonján még sikerült értesítenie a mentőket, de mire odaértek, az autója már szinte teljesen elmerült - derült ki a rendőrségi közleményből.

A hatóságok korábban már négy halálos áldozatról tájékoztattak, akik a Bajorországban illetve a szomszédos Baden-Württemberg tartományban pusztító árvízben lelték halálukat. Az áldozatok egyike egy tűzoltó volt, aki éppen az ár miatt csapdába esett embereket mentett.

Kedden egy másik tűzoltó után is folytatódott a kutatás, aki előző éjjel tűnt el Offingen térségében. A hatóságok szerint azonban a város környékén olyan erős az áradás sodrása, hogy csak a levegőből vagy a száraz területeken tudják keresni.

A bajor árvízi helyzet továbbra is súlyos, de Baden-Württembergben már jelentős javulást tapasztaltak.

Hétfőn Olaf Scholz német szövetségi kancellár Nancy Faeser belügyminiszter és Markus Söder bajor miniszterelnök társaságában látogatást tett a felső-bajorországi Reichertshofenben, ahol szolidaritásukról, valamint támogatásukról biztosították az árvíz sújtotta települések lakosságát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?