Totális háborúval fenyeget az iráni külügyminiszter

Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter

Totális háborúval fenyegetett Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter arra az esetre, ha az Egyesült Államok vagy Szaúd-Arábia katonai csapást intézne Irán ellen - írta honlapján a CNN amerikai hírcsatorna csütörtökön.

"Nem habozunk megvédeni területünket" - szögezte le Zaríf egy interjúban.

A külügyminiszter ugyanakkor nyomatékosította: Teherán szeretné elkerülni a konfliktust, és kész megbeszélést folytatni Szaúd-Arábiával, illetve az Egyesült Arab Emírségekkel. Azonban jelezte: Washingtonnal mindaddig nem tárgyalnak, amíg a 2015-ös atomalkunak megfelelően fel nem függesztik az Iránnal szembeni szankciókat. Donald Trump amerikai elnök tavaly májusban felmondta a nukleáris megállapodást.

Az iráni diplomácia vezetője tagadta, hogy Teheránnak köze lett volna a szaúdi olajlétesítmények elleni hétvégi támadáshoz, ami drámai feszültséget eredményezett a térségben.

"Tudom, hogy nem mi tettük" - mondta. A jemeni húszi lázadók "közleményben tudatták, hogy ők voltak" - tette hozzá.

Ezzel szemben amerikai és szaúdi tisztségviselők azzal vádolták meg Teheránt, hogy köze volt az incidenshez.

A húszi lázadók ellen harcoló, szaúdi vezetésű koalíciót irányító Turki al-Máliki az eddigi vizsgálatok eredményeire hivatkozva azt mondta: iráni eredetűek voltak a szaúdi olajterminálokra kilőtt fegyverek. A nyomozás jelenlegi állása szerint a támadásokat a királyságtól északra fekvő területekről, nem pedig a délnyugatra található Jemenből indították - fűzte hozzá.

Trump eközben felszólította a védelmi minisztériumot, hogy tervezzék meg az esetleges válaszcsapásokat. Az amerikai elnök jelezte: az Egyesült Államok harcra kész, és Szaúd-Arábiára vár, hogy döntsön a továbbiakról.

Az iráni külügyminiszter interjújában a racionalitást és a megfontoltságot hiányolta a jelenlegi amerikai külpolitikából.

"Úgy vélem, hogy az Egyesült Államok megérdemli a több racionalitást" - mondta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?