Washington. Az USA kezdeményezni fogja hat személy, illetve cég nevének törlését a világszervezetnek a terrorizmus támogatóit szankcionáló listájáról, mivel most úgy ítéli meg, hogy vétlen, mit sem sejtő fogaskerekek voltak csupán az al-Kaida pénzügyi hálózatában.
Törlések a büntetőlistáról
Washington. Az USA kezdeményezni fogja hat személy, illetve cég nevének törlését a világszervezetnek a terrorizmus támogatóit szankcionáló listájáról, mivel most úgy ítéli meg, hogy vétlen, mit sem sejtő fogaskerekek voltak csupán az al-Kaida pénzügyi hálózatában. Európai kormányok és hazai polgárjogi szervezetek többször is bírálták az amerikai kormányt azért, hogy sok embert helyezett kellő bizonyíték nélkül az ENSZ listájára a szeptember 11-i New York-i és washingtoni terrorcselekmények után. A listán szereplő személyek és cégek javait befagyasztották. (MTI)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.