Tömegpusztító fegyverek tárháza

Irak rendelkezhet a már ismert anthrax-szal, de botulíniummal és más veszélyes anyagokkal is. Ezeket Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter szerint mozgó laboratóriumokban állítják elő, ami megnehezíti a megsemmisítésüket.

Irak rendelkezhet a már ismert anthrax-szal, de botulíniummal és más veszélyes anyagokkal is. Ezeket Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter szerint mozgó laboratóriumokban állítják elő, ami megnehezíti a megsemmisítésüket. Ha igaz, hogy Irak 1995-ben mintegy harmincezer liter biológiailag veszélyes anyagot – egyebek között anthraxot – állított elő, mára ennek mennyisége óvatos becslések szerint is a négyszeresére tehető. Az állítás egyébként Irak ENSZ-nagykövetének szájából hangzott el.

Hasonló a helyzet a vegyi fegyverekkel is, hiszen a szarin vagy a mustárgáz már korábban az iraki fegyverzet részét alkotta. Ezek mennyisége kb. hatszáz tonnára tehető. Az amerikai hírforrások említést tesznek olyan rakéta-robbanófejekről is, melyek vegyi fegyverek célba juttatására alkalmazhatóak. Ezek száma több ezer lehet. Mindez azonban csak abban az esetben jelenthetne veszélyt az Amerikai Egyesült Államokra nézve, ha Irak rendelkezne nagy hatótávolságú rakétákkal is. Ezeket – a szakértők szinte egybehangzó véleménye szerint – azonban mind megsemmisítették. Ott vannak viszont az al-Husejn és Scud rakéták, melyek képesek elérni mondjuk Izraelt, és ez nem kis fenyegetés a nyugati világ számára.

Tudjuk, hogy a muzulmán világ nem igazán nőközpontúságáról híres. Bármennyire hihetetlennek tűnik is, az iraki tömegpusztító fegyverek gyártását célzó program egy nő, Rihab Táha kezében van. A 46 éves tudós Nagy-Britanniában, a Norwich Egyetemen szerezte oklevelét. Főképp a baktériumoknak a gabonára és a dohányra kifejtett hatása érdekelte, mindez még persze azokban az időkben, amikor a szigetországot baráti viszony fűzte Irakhoz. Ez főképp abban nyilvánult meg, hogy anyagilag támogatta az iraki vegyi és biológiai laboratóriumok felszerelését, valamint az iraki tudósok képzését. Washington is támogatta a vírus-készítmények Irakba szállítását; sőt szerződés is köttetett petrokémiai üzem létrehozására, mintegy egymilliárd dollár értékben.

Táha asszony a nyolcvanas évek kezdetéig Nagy-Britanniában kamatoztatta rendkívül értékes tudását, majd Irakba tette át székhelyét, ahol fényes karrier várt rá. Muthanában már az iraki kormány felkérésére biológiai fegyverek fejlesztésén dolgozott. Később Salman Pakban rendezte be laboratóriumait, amelyek a Sivatagi vihar akció során az amerikai légitámadások fő célpontjaivá lettek. Később, a „324-es terv” végrehajtása során Al Hakamban újabb komplexumot hozott létre, ahol a botulinon és anthraxon kívül más veszélyes biológiai anyagokat is sikerült előállítaniuk. ĺgy pl. a teve-vírust, mellyel szemben az arabok teljesen immunisak, ellentétben az idegenekkel…

Később Táha asszonyt az ENSZ felelősségre vonta, ő azonban kijelentette, hogy 1991-ben minden veszélyes gyárat és laboratóriumot megsemmisítettek. Négy évvel később, 1995-ben viszont már azzal kérkedett, hogy egy Bagdadtól mindössze 55 kilométernyire lévő vegyi üzemben 8500 liter anthrax-sűrítményt sikerült előállítaniuk. Ezért később magától Szaddam Husszeintől vehette át az iraki Hadiipari Tanács legmagasabb kitüntetését.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?