Tűzfészek az olajmezőn

„Egyedül Allah tökéletes” – írja a Korán, minden igazhitű muzulmánok szent könyve. Úgy tűnik, lassan ez a tézis is kiigazításra szorul - legalábbis a közelmúltban zajlott népszavazást követően. Ebből az derült ki, hogy most már az iraki diktátor, Szaddam Husszein is bekerülhet a halhatatlanok panteonjába, szerezvén száz százalékos részvétel mellett ugyanilyen arányú támogatottságot. Lám, így írják a szent könyveket, s így a történelmet is.

Ha elfogadjuk a tézist is, hogy mindenki azt kapja, amit megérdemel, abban az esetben korántsem irigylésre méltó az iraki nép. A sztálini parafrázissal élve „hőn szeretett” diktátor 1979 óta, tehát tizenharmadik éve ül már népe nyakán, belehajszolva őket előbb az Irán, majd Kuvait megszállása után a civilizált világ elleni háborúba. A kettő között saját, magát a kurd nemzethez tartozónak valló lakosságát irtotta tűzzel-vassal, de - a modern hadviselés szellemében - leginkább biológiai fegyverekkel. A mai napig nem derült ki, hány ezer vagy tízezer kurd halála terheli a lelkét.

Egy diktátor esetében azonban pár ezer emberélet nem esik oly súlyosan a latba. A legfontosabb a nép jóléte – a reklámszövegben legalábbis ez áll. A háttérben pedig ott munkál a hatalom utáni vágy, amelyet legegyszerűbben a megfélemlítés alkalmazásával lehet megszerezni. Irak népének ebből bőven kijutott. Az Öböl-háború óta állandó szankcióknak, több mint tizenegy évig tartó embargónak kitett nemzet most is készen áll életét és vérét adni a vezérért. Nincs is más választásuk. Mivel a hadsereg, mely egykor a negyedik legnagyobb volt világviszonylatban, mára erősön lerongyolódott és szétzüllött, a vészterhes időkben a polgári lakosság kénytelen fegyvert ragadni. Teszik is mindezt látszólag lelkesen, a válsághelyzetben kiszámíthatatlanul viselkedő vezér kénye-kedvére. Tudják, a tét nem kicsi – a haza függetlenségének megőrzésén túl esetleg Jeruzsálem felszabadítása, mely szintén Huszszein álmai közé tartozik.