Tőkéczki László: a reformáció új világot indított el (frissítve 20.35-kor)

Budapest |

<p>Új világot indított el a XVI. században a reformáció, amely abból a hitből fakadt, amivel Luther Márton, a reformáció kezdeményezője kereste a békességet, és amivel Kálvin János reformátor megszervezte az egyházat - mondta Tőkéczki László, a Dunamelléki Református Egyházkerület főgondnoka szombaton Budapesten a reformáció ünnepén tartott megemlékezésen.</p>

A reformáció kibontakozásával az ember személyisége egyre fontosabb lett, mint ahogy a hit megújulása hatással volt a nemzetek kialakulására is -  mutatott rá a főgondnok a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának szervezésében tartott ünnepségen.
    A reformáció emlékparkban elhangzott beszédében, ahol a református, evangélikus, baptista és metodista egyházak képviselői voltak jelen, Tőkéczki László kiemelte: a magyarság hanyatlása akkor kezdődött, amikor Isten dicsőítése helyett az embert kezdték felmagasztalni.

A reformáció egyúttal azt is tanítja, hogy "a tudás és a hit nem ütközhet össze, a tudományt és a művészetet pedig felszabadította", s a polgári létben elszaporodtak a műalkotások. A reformáció egyúttal a munka szeretetére is megtanította az embert, az is egyfajta "istentiszteletté nemesedett" - mondta.
    D. Szebik Imre, a MEÖT elnöke, nyugalmazott evangélikus püspök ünnepi beszédében arról szólt, hogy alapvető ismeretek nélkül nem lehet eligazodni "a vallások tarka világában". Az egyház alapja mindig Krisztus kell legyen, akit Luther újra "felfedezett, (...) rá hagyatkozva lehet az örök életet elnyerni", nem pedig emberi érdemekkel - hangsúlyozta.
    A Magyarországi Evangélikus Egyház elnöksége a megemlékezés utáni ünnepi istentiszteleten Pósfay György lelkésznek átadta a tavaly alapított Ordass Lajos-díjat. Ordass Lajos evangélikus püspököt 1948-ban kétévi fegyházra ítélték, 1956. október 5-én ítéletét semmissé nyilvánították, majd a forradalmi események során újra püspök lett. A Kádár-rendszerben, 1958-ban ismét eltávolították, ezután végleg visszavonult a közélettől.
    Október 31-én világszerte arra emlékeznek, hogy Luther Márton, német Ágoston-rendi szerzetes és egyetemi tanár, a reformáció elindítója 1517-ben ezen a napon tűzte ki az egyház megreformálását célzó 95 tételét a wittenbergi vártemplom kapujára.
    A reformáció emlékparkját tavaly pünkösd hétfőjén nyitották meg. A parkban emelt, a figyelmet a reformáció négy alapgondolatára felhívó, négy oszlopból álló emlékművet, Lestyán Goda János szarvasi szobrászművész alkotását Bogárdi Szabó István református püspök, Gáncs Péter evangélikus püspök és Mészáros Kálmán baptista egyházelnök avatta fel.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?