Több pénz jut 2014-től a kisebbségi és regionális nyelvek támogatására

Brüsszel |

<p>Jelentősen növekszik 2014-től az oktatás, képzés és ifjúság támogatására rendelkezésre álló uniós pénzügyi keret - hangzott el az Európai Parlament (EP) Gál Kinga fideszes EP-képviselő vezette kisebbségi munkacsoportjának csütörtöki strasbourgi ülésén.</p>

Az ülésen bemutatták az unió "Erasmus mindenkinek" című oktatási, képzési, ifjúsági és sportprogramját. Ez a progam 2014-től szolgálhatja majd a nemzeti kisebbségi és regionális nyelvek támogatását is.
Jonathan Hill, aki az oktatásügyért, kultúráért, többnyelvűségért és ifjúságpolitikáért felelős EU-biztosnak, Andrulla Vasziliunak a munkatársa, elmondta: a keretprogram hat kiemelt célja közül az egyik a nyelvek oktatásának és tanulásának, illetve a nyelvi sokszínűségnek a támogatása. Ezen a támogatási kategórián belül lehetőség nyílik majd a regionális és kisebbségi nyelvek támogatására is.
Az ülésen megválasztották a munkacsoport új vezetőségét is. A parlamenti gyakorlatnak megfelelően az ötéves törvénykezési ciklus felénél leköszönt a testület eddigi néppárti-liberális vezetése. A munkacsoport tagjai nagyra értékelték Gál Kinga néppárti és Carl Haglund liberális képviselő munkáját, akik 2009 második felétől töltötték be ezt a pozíciót.
A következő két és fél évben szocialista-zöld vezetése lesz a munkacsoportnak. A szocialisták képviseletében Tabajdi Csaba, a zöldek részéről pedig a francia Francois Alfonsi irányítja a munkacsoportot. Gál Kinga a testület néppárti alelnökeként folytatja tovább munkáját.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?