Több mint 3 dollárral drágult a kőolaj hétfő kora reggel, miután értesülések szerint az Európai Unió azt fontolgatja, hogy csatlakozik az Egyesült Államok által bevezetett orosz olajembargóhoz.
Több mint 3 dollárral drágult a kőolaj
Áremelő hatása volt annak is, hogy jemeni siíta húszi felkelők szaúdi célpontokat támadtak a hétvégén, köztük a szaúdi Aramco olajcég dzsizáni létesítményét, ami felerősítette a biztonságos olajellátással kapcsolatos aggodalmakat.
Fél hétkor az északi-tengeri Brent olajfajta ára hordónként 3,47 dollár (3,22 százalék) emelkedéssel 111,40 dolláron állt.
Az EU külügyminiszterei a tervek szerint hétfőn egyeztetnek az Oroszország elleni szankciók ötödik csomagjáról – közölték források a Reuters hírügynökséggel. Ez „sok új nevet” tartalmaz, ráadásul Brüsszelben az orosz olajembargóról is tárgyalnak.
A hírügynökség értesülései szerint a balti államok, köztük Litvánia is az olajimport betiltását szorgalmazzák. Németország azonban óva int az energiaárak emelkedése miatti elhamarkodott döntésektől.
A Reuters megjegyzi, hogy Németország az orosz olaj legnagyobb vásárlója is az EU-ban. Bulgária egyetlen olajfinomítója a LUKOIL-hoz tartozik, több mint 60 százalékban látja el az országot üzemanyaggal.
Az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság március elején jelentett be embargót az orosz kőolajra. Az ezekbe az országokba irányuló szállítások az orosz olaj- és olajtermékexport kevesebb mint 14 százalékát teszik ki.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.