Több mint 200 halott a Gázai övezetben

<p>Jeruzsálem. Tegnap is folytatódtak a kölcsönös támadások a Gázai övezet határának két oldalán. Az izraeli légi csapásokban tíz palesztin meghalt, így a kilenc napja tartó Erős Szikla hadművelet halálos áldozatainak száma átlépte a kétszázat. A konfliktusnak már egy izraeli polgári áldozata is van.</p>

MTI-ÖSSZEFOGLALÓ

A tegnap éjszakai bevetésein az izraeli légierő 25 célpontot támadt. Az övezet északi részén élőket a hadsereg ismét felszólította, hogy hagyják el otthonaikat. A Hamász viszont ennek ellenkezőjét kérte a helyiektől. „Nem kell foglalkozni ezekkel a figyelmeztetésekkel semmilyen módon. Ez a pszichológiai hadviselés része, célja a hátország megzavarása” – áll a Hamász vezette gázai belügyminisztérium közleményében. A palesztin rakétatámadások is folytatódtak Izrael ellen. Tegnap délig közel ezer rakétát lőttek Izraelre, és ebből 231 lakott területre tartott – ezeket a Vaskupola légvédelmi rendszer elfogórakétái semmisítették meg. Kedd éjjel egy Gázából kilőtt rakéta tönkretett egy, az övezetbe Izraelből áramot szállító vezetéket. Az áramellátást biztosító nyolc vezetékből már a másodikat lőtték szét, s emiatt tovább romlott a gázaiak eddig is csak napi néhány órás áramellátása. Az izraeli szakemberek a harcok végéig a rakétaveszély miatt nem is tudják kijavítani a károkat. A Hamász magyarázat nélkül elutasította a Vörös Dávid-csillag nevű izraeli segélyszervezet véradomány-felajánlását – közölte a Jediót Ahronót című újság honlapja az izraeli egészségügyi tárca információja alapján.

Az izraeli tízes tévécsatorna híradása szerint a palesztinok az utóbbi években a Hamász irányításával mintegy tíz, izraeli területre vezető betonalagutat építhettek, hogy azokon keresztül meglepetésszerű támadásokat indíthassanak, valamint civil és katonatúszokat ejthessenek. Az izraeli katonai mérnökök és a tudósok már dolgoznak az alagutak felszíni bemérésén, de ez egyelőre nem sikerült. A légicsapások után esetleges megindítandó szárazföldi hadművelet és a szárazföldi kommandós akciók egyik legfőbb célja ezeknek a „terroralagutaknak” a megtalálása és felszámolása lenne.

A Hamász vezetői, köztük Mahmúd Zahar négyemeletes otthonát bombázta a Gázai övezetben Izrael, amely figyelmeztette az iszlamista szervezetet: megfizet azért, hogy nemet mondott az egyiptomi tűzszüneti javaslatra. Zaharnak a Gázaváros nyugati részében található otthonában senki sem tartózkodott a támadás idején. Ugyancsak támadás érte a szervezet egy másik magas rangú tagjának, Basszem Naimnak a Gázaváros nyugati részében álló házát, és az izraeli vadászrepülők az övezet északi részén, Dzsabaliában célba vették Fathi Hammad volt egészségügyi miniszter és Iszmáil Askar képviselő otthonát.

Aknatámadás áldozata lett kedden egy gázai átkelőhelynél egy 30 éves civil férfi, aki ételt osztott az izraeli katonáknak: ő a július 8-a óta tartó gázai konfliktus első izraeli áldozata, melynek előzménye, hogy három izraeli és egy palesztin tizenéves elrablását és brutális meggyilkolását követően megnőtt a feszültség Izrael és a palesztinok között. A haláleset az Izraelt a Gázai övezettől elválasztó határ erezi átkelőhelyénél történt, amelyet palesztin fegyveresek aknagránáttal támadtak. Főleg az izraeli Vaskupola légvédelmi rendszernek köszönhetően keddig egyetlen halálos áldozata sem volt a palesztin rakétáknak Izraelben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?