Tízezrek vonultak utcára Münchenben a bajor konzervatívok ellen tiltakozva

tüntetés münchen
Berlin |

Több tízezer tiltakozó vonult az utcára vasárnap Münchenben, hogy a Keresztényszociális Unió (CSU) bajor konzervatív párt jobbra tolódása és a közbeszéd eldurvulása ellen tiltakozzanak.

A rendőrségi jelentés és Süddeutsche Zeitung című müncheni lap legalább 20 ezer résztvevőről ír, de a szervezők ötvenezresre becsülik a tömeget. 

Az emberek elsősorban a CSU jobbra tolódása és a közbeszéd eldurvulása ellen emelték fel a hangjukat. A tiltakozást több mint 130 szervezet kezdeményezte, köztük olyanok, amelyek menekültek támogatásával foglalkoznak, béke- és demokráciapárti aktivisták és a szexuális kisebbségek szervezetei is ott voltak a szervezők között. Színházi dolgozók, értelmiségiek, keresztény szervezetek és szakszervezetek is kiálltak az esemény mellett. A szociáldemokraták, a zöldek, a Baloldal nevű párt és a Kalózpárt is csatlakozott a kezdeményezéshez, melynek jelszava arra utal, hogy a tiltakozóknak elegük van a hecckampányokból. Együtt a félelem politikája ellen - hirdették az esemény honlapján a szervezők. 

A kezdeményezők név szerint is kiemelték Horst Seehofert, a CSU vezetőjét, szövetségi belügyminisztert, Markus Söder CSU-s bajor miniszterelnököt és Alexander Dobrindtot, a CSU frakcióvezetőjét, akik szerintük felelőtlen, megosztó politikát folytatnak.

A tiltakozók szerint meg kell védeni a demokratikus alapértékeket, nem szabad kriminalizálni a menedékkérőket és nem szabad táborokba zárni őket. Úgy vélik, hogy ehelyett a politikusoknak az oktatással, az időskori szegénységgel és az "egészségügyi vészhelyzettel" kellene foglalkozniuk.

A CSU a kezdeményezésre ellenkampánnyal válaszolt. München belvárosában plakátok jelentek meg, amelyek a politikai normalistást hirdetik és azt üzenik a tiltakozóknak, hogy Bajorország nem hagyja felheccelni magát. A párt a közösségi médiában arra is felhívta a figyelmet, hogy a CSU évtizedek óta csak azt tartja szem előtt, hogy mi a legjobb Bajorországnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?