Titkos egyeztetés

Belgrád. Sajtóértesülések szerint a NATO 1999-es jugoszláviai bombázása óta első ízben egy szerbiai katonai létesítményben a legnagyobb titoktartás mellett kapcsolatfelvételre került sor a jugoszláv katonai és politikai vezetés, illetve a NATO illetékesei között.

Belgrád. Sajtóértesülések szerint a NATO 1999-es jugoszláviai bombázása óta első ízben egy szerbiai katonai létesítményben a legnagyobb titoktartás mellett kapcsolatfelvételre került sor a jugoszláv katonai és politikai vezetés, illetve a NATO illetékesei között. Az általában jól értesült Beta hírügynökség a találkozón részt vevő, névtelenül nyilatkozó belgrádi tisztségviselőre hivatkozva azt írja, hogy a megbeszélésen a katonai szövetség és Belgrád együttműködésének lehetőségeiről volt szó. A megbeszélésre május 9. és 10. került sor a Jugoszláv Atlanti Tanács szervezésében. A NATO-t Robert Serry, a szövetség válságrendezésért felelős hivatalának az igazgatója és Chris Donnelly, a NATO főtitkár különtanácsadója képviselte. A washingtoni kormányzat részéről Bruce Jackson volt jelen a megbeszélésen. A tárgyalásról annyit tudni, hogy építő szellemű volt. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?