Titkos alkudozások Szaddám és az Egyesült Államok között

Kimenekítették volna Szaddámot az amerikaiak TASR/AP-felvétePierre-Jean Luizard, a francia tudományos kapcsolatok központjának (CNRS) kutatója a mértékadó párizsi lapban biztos forrásra hivatkozva számolt be arról, hogy az amerikaiak a rendszer vezetőinek külföldre távozott rokonain keresztül tettek ajánlatot Szaddámnak a szabad elvonulásra. Felajánlották, hogy biztosítékot nyújtanak neki nemzetközi bírósági felelősségre vonás ellen, sőt kilátásba helyzeték, hogy a család által összeharácsolt és külföldre juttatott pénzösszegek egy részéhez is hozzáférhet. Az egyezkedések azon buktak meg, hogy az amerikaiak Szaddámmal együtt összesen kilenc főnek akarták garantálni a biztos külföldi emigrációt, a bagdadi rezsim feje viszont szinte egész klánjának, mintegy ötven embernek követelt menlevelet.

A kiterjedt iraki kapcsolatokkal rendelkező francia szakértő számos alkalommal utazott a közel-keleti országba. Ottani értesülései szerint a Huszein-család kimenekítéséről szóló egyezkedések a háború kezdete után még folyamatban voltak, többek között a vezető emberek arab, sőt európai országokba emigrált nőtagjainak közreműködésével. Az egyik közvetítő Taha Jaszin Ramadan alelnök lánya volt, aki jelenleg is Svájcban tartózkodik, s az amerikaiak által elrendelt tilalom dacára használja a család ottani számláját, amelyet nem zároltak a hatóságok. A vezető klán más nőtagjai Szíriában és Jordániában kaptak menedéket, a kapcsolatfelvételek ügynökök révén ezeken a helyszíneken folytak.

Luizard szerint a háború kezdetén tanúsított amerikai hadvezetési módszerek adnak magyarázatot a korábbi kalkulációkat zárójelbe tevő iraki ellenállás hiányára. Az amerikai légierő a konfliktus első napjaiban célzott csapásokat mért a katonai vezetés bagdadi központjaira, a főváros köré gyűrűben elhelyezett köztársasági gárdát viszont akkor még nem támadta. Az irakiak ezt úgy értelmezték, hogy Washington át akarja menteni a háború utáni korszakba a fegyelmezett erőszakszervezetet, hogy a rezsim megdöntése utáni időszakban támaszkodni tudjon rá. A többi között ez is hozzájárult az amerikaiak iránti bizalmatlansághoz, a számításba vett lakossági együttműködés elmaradásához. A déli vidékek rendszerellenes síita népessége az 1991-es tapasztalatok alapján attól tart, hogy ha a rendszer ellen fordulna, de a rezsim lábon marad, Washington újból cserben hagyná őket. A síita közösség Libanonban, illetve Iránban tartózkodó vezetői fatvákban (kötelező érvényű vallási útmutatásokban) szólították fel a híveket, hogy tartózkodjanak a harcias fellépéstől.

Súlyos hiba volt az amerikaiak részéről – véli a francia elemző –, hogy nem küldtek egyértelmű jelzéseket az irakiaknak arról, hogy ezúttal számíthatnak rájuk. A lakosság által érzékelt üzenetek éppen ennek az ellenkezőjét sejttették. A török hadsereg Észak-Irakba való bevonulásának engedélyezéséről szóló első hírekből a kurdok arra a következtetésre jutottak, hogy ismét két tűz közé – a benyomuló török csapatok és a dél felől érkező iraki egységek – közé szorulhatnak.