Thomas Klestil temetése

Bécs. Eltemették szombaton Thomas Klestilt, Ausztria II. világháború utáni 7. köztársasági elnökét, aki két nappal második elnöki megbízatásának lejárta előtt, kedden hunyt el. A gyászszertartáson mintegy 40 állam vezető képviselői, közöttük egy király, hercegek, állam- és kormányfők, miniszterek, vettek részt.

Bécs. Eltemették szombaton Thomas Klestilt, Ausztria II. világháború utáni 7. köztársasági elnökét, aki két nappal második elnöki megbízatásának lejárta előtt, kedden hunyt el. A gyászszertartáson mintegy 40 állam vezető képviselői, közöttük egy király, hercegek, állam- és kormányfők, miniszterek, vettek részt. Köztük volt Ivan Gašparovič jelenlegi és Rudolf Schuster volt szlovák államfő is. Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki mintegy 140 fős kísérettel érkezett Bécsbe, állami elfoglaltságai miatt nem tudott részt venni a temetésen, s visszautazott Moszkvába.

Thomas Klestil koporsóját bécsiek ezreinek a részvétele mellett reggel vitték át a Hofburg kápolnájából a Szent István dómba, ahol Christoph Schönborn bíboros, Bécs érseke tartotta a gyászmisét, majd a koporsót ágyútalpon vitték a végső nyughelyhez. Az osztrák televízió élőben közvetítette a gyászmisét, amelyen több mint háromezren vettek részt, közöttük Ausztria politikai vezetésének tagjai, élükön az új köztársasági elnökkel, a kancellárral, a kormány és a parlament tagjaival, a pártok képviselőivel.

Heinz Fischer, az új köztársasági elnök Klestil temetése után fogadáson látta vendégül a külföldi részvevőket. (MTI, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?