Terrortámadás lehetett a németországi szikh templom elleni merénylet

Berlin |

<p>Iszlamista terrortámadás lehetett a németországi Essenben egy szikh templom ellen a napokban elkövetett robbantásos merénylet - közölte csütörtökön a helyi rendőrség.</p>

Az esseni szikh közösség temploma ellen szombaton egy esküvő közben követtek el merényletet. A robbanószerkezetet az épület bejáratánál hozták működésbe. Három ember megsebesült, egy súlyosan. 

Két feltételezett elkövetőt őrizetbe vettek. Mindketten 16 évesek. Az egyik fiú szerda este önként jelentkezett a rendőrségen, a másikat különleges rendőri egységek bevetésével kerítették kézre csütörtökre virradó éjjel - áll az esseni rendőrkapitányság közleményében.

"Abból kell kiindulnunk, hogy terrorcselekményről van szó, az iszlamista színtér vallásos színezetű terrorjáról" - emelte ki Frank Richter rendőrkapitányt. Azt azonban egyelőre nem lehet megállapítani, hogy a gyanúsítottak közvetlen kapcsolatban állnak-e valamilyen terrorista csoportosulással - tette hozzá. 

A közlemény szerint csaknem 70 rendőr dolgozik az ügy feltárásán, és előfordulhat, hogy további gyanúsítottakat vesznek majd őrizetbe.

A rendőrség részleteket nem közölt a két 16 éves fiúról. Annyi biztosan tudható, hogy azután vették őrizetbe őket, hogy a rendőrség körözést adott ki két ismeretlen fiatalember ellen, nyilvánosságra hozott fényképeket és videófelvételeket, amelyeken együtt láthatóak, és kitűzött ötezer euró nyomravezetői díjat.

Sajtójelentések szerint egyikük ennek hatására jelentkezett a gelsenkircheni rendőrségen, a másikat pedig esseni otthonában - szülei lakásában - vették őrizetbe. Mindketten bevándorló családban született német állampolgárok. Egyiküket, Yusuf T-t az Iszlám Állam terrorszervezet szimpatizánsaként, a térségbeli szalafista szubkultúra tagjaként tartja számon az észak-rajna-vesztfáliai alkotmányvédelmi hatóság. A másik fiút, Mohammed B-t nem ismerték a hatóságok.

Észak-Rajna-Vesztfália a németorzsági szalafista - a muzulmán vallás egy szélsőséges irányzatát követő - szubkultúra központja. Ebből a közegből kerül ki az úgynevezett terrorturisták többsége is, akik Németországban radikalizálódnak, majd távoznak a Közel-Keletre, hogy csatlakozzanak az Iszlám Államhoz vagy más dzsihadista szervezethez.

A tartományi alkotmányvédelmi hivatal szerint a mintegy 18 milliós Észak-Rajna-Vesztfáliában nagyjából 2500 szalafista él, háromnegyedük német állampolgár. Minden ötödik lehet hajlandó arra, hogy erőszak alkalmazásával érvényesítse elveit.

Országszerte 8650 szalafistát tartanak számon, és 1100 olyan személyt, akikről feltételezik, hogy a muzulmán vallás valamely szélsőséges irányzatának hatására hajlamosak lehetnek terrorcselekmény elkövetésére.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?