Tavaly több mint 1,6 millió látogató kereste fel az auschwitzi múzeumot

Auschwitz

Tavaly 1 millió 670 ezer látogató kereste fel az auschwitzi náci német haláltábor helyén létesített lengyelországi emlékmúzeumot, ami a látogatottság lassú növekedését jelzi a koronavírus-járványt követően – közöte szerdán az intézmény.

A tavalyi látogatószám 41 százalékkal volt több a 2022-esnél. A járvány kitörése előtt, 2019-ben, még 2,32 millióan látogattak el az emlékmúzeumba.

Tavaly a legtöbb látogató lengyel volt, de sokan érkeztek az Egyesült Királyságból, Csehországból, Németországból és Spanyolországból is.

Tizenkét százalékkal, csaknem 21,5 ezerre nőtt azok száma, akik tanulmányút keretében jártak ott. Az egyéb kulturális programokat is tartalmazó tanulmányutak részvevőinek több mint fele külföldi volt.

Az emlékmúzeumban tavaly júniusban átadtak egy új látogatóközpontot, előtte erre a célra felújítottak két épületet, az egykori láger vágóhídját és tejüzemét, amelyek azonban kívül esnek a területen, ezért aluljárókkal kapcsolták hozzá.

A látogatóközpont mellett építenek egy háromemeletes szállót is, amelyben majd konferenciák és tanulmányutak résztvevői, oktatók szállhatnak meg – áll a közleményben.

Az auschwitzi múzeumot 1947-ben alapították a volt foglyok kezdeményezésére.

A náci Németország eredetileg lengyel foglyok számára létesítette 1940-ben az Auschwitz I. koncentrációs tábort az általa megszállt lengyel területen. A birkenaui lágert két évvel később építették meg a közelében. Az auschwitzi emlékmúzeum szerint a táborkomplexumban fogva tartottak száma az 1,3 milliót is elérte, akkor közülük 1,1 millió volt lengyelországi vagy más országból oda hurcolt zsidó, de volt sok roma szintén több országból, nem zsidóként számon tartott lengyel, valamint szovjet hadifogoly. A haláltáborban meggyilkolt emberek száma legkevesebb 1,1 millió volt. Az áldozatok között volt mintegy 960 ezer zsidó, 70-75 ezer, nem zsidóként számon tartott lengyel, 21 ezer roma, 15 ezer szovjet hadifogoly és 10-15 ezer egyéb nemzetiségű ember.

Auschwitzba 1944. május 15-től július 8-ig - kevesebb mint két hónap alatt – csaknem 440 ezer magyarországi zsidót deportáltak, ez lett megsemmisítésük fő színhelye. Legtöbbjüket – az auschwitzi múzeum adatai szerint 325-330 ezer embert – érkezésük után azonnal gázkamrában pusztították el, mintegy 25 ezer embert pedig a későbbi szelekciók során gyilkoltak meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?