Tartós sztrájkhullám kezdődött Franciaországban

Megkezdődött az utóbbi évek egyik legnagyobb vasutas-sztrájkja Franciaországban: a közlekedésben súlyos fenn-.akadások keletkeztek, miu-tán a vonatoknak nagyjából csak a tizede állt forgalomba.Párizs.

Megkezdődött az utóbbi évek egyik legnagyobb vasutas-sztrájkja Franciaországban: a közlekedésben súlyos fenn-.akadások keletkeztek, miu-tán a vonatoknak nagyjából csak a tizede állt forgalomba.

Párizs. A négy legnagyobb vasutas-szakszervezet azt tervezi, hogy a következő három hónapban minden öt napból két napon át munkabeszüntetést tartanak, hogy így tiltakozzanak a kormányzat reformtervei ellen. A dolgozók 48 órával előre kötelesek bejelenteni, hogy részt kívánnak-e venni a sztrájkban. Tegnap a belföldi járatok alig 12%-a közlekedett, a nemzetközi vonatoknak azonban háromnegyede elindult. A 140 ezer embert foglalkoztató, közel 50 milliárd eurós adósságot felhalmozott francia állami vasúttársaság (SNCF) reformja és modernizációja Emmanuel Macron államfő egyik legnagyobb feladatának ígérkezik, 1995 óta szinte mindegyik kormány megpróbálkozott vele, de a szakszervezeti tiltakozások nyomán feladta.

Elisabeth Borne közlekedési miniszter azt mondta, hogy a kormány kész a tárgyalásra és a párbeszédre. Az egyeztetések az állami nagyvállalat átalakításáról és felkészítéséről a vasúti piac liberalizálására egyébként már megkezdődtek, a szakszervezetek elsősorban nyomásgyakorlásként használják a sztrájkot. A kormány egyik fő célja, hogy megszüntesse a vasúti dolgozók kivételezett helyzetét, amely a munkahelyek életre szóló szavatolását és az 50 és 55 év közötti nyugdíjba vonulást teszi lehetővé, miközben a franciák többségére a 62 éves nyugdíjkorhatár vonatkozik. Az új szabályozás a cégnél jelenleg dolgozókra nem vonatkozna, hanem csak a jövőbeni vasutasokra.

A közvélemény-kutatások szerint a franciák több mint fele indokolatlannak tartja a vasutasok sztrájkját, de az utasok az első napon megértőnek mutatkoztak a pályaudvarokon, miután az SNCF a káosz elkerülésére előzetesen részletes tájékoztatást ad az induló vonatokról és mindenkinek visszatéríti az útiköltségét, az érintett utasoknak mintegy másfél millió e-mailt és SMS-t küldtek szét a várható fennakadásokról, s a pályaudvarokon mintegy 3 ezer vörös mellényt viselő alkalmazott segíti az embereket a tájékozódásban. A párizsi körgyűrűn a reggeli csúcsforgalmi időben viszont közel 500 kilométeres dugó alakult ki. A vasutasokkal párhuzamosan az energetikai szektor alkalmazottai és a szemétszállítók is munkabeszüntetést tartottak az egységes nemzeti közszolgáltatást követelve, valamint az Air France légitársaság dolgozói is sztrájkoltak tegnap. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?