Tart az olasz belpolitikai patthelyzet

Nem történt előrelépés a párt-okkal tartott kormányalakí-tási egyeztetéseken – közölte tegnap Sergio Mattarella olasz államfő, hangsúlyozva, néhány napos gondolkodási idő után hozza meg döntését a további teendőkről.Róma.

Nem történt előrelépés a párt-okkal tartott kormányalakí-tási egyeztetéseken – közölte tegnap Sergio Mattarella olasz államfő, hangsúlyozva, néhány napos gondolkodási idő után hozza meg döntését a további teendőkről.

Róma. Sergio Mattarella államfő azt mondta, továbbra sem adottak a feltételek ahhoz, hogy jogköreit teljes mértékben gyakorolni tudó kormány alakulhasson. Hozzátette: Olaszországnak minél előbb kormányra van szüksége a kiélezett nemzetközi helyzet miatt is. Ez volt az államfő második egyeztetése a pártok képviselőivel, de az április eleji és a mostani egyeztetések is eredménytelennek bizonyultak. Mattarella a jövő héten jelenti be, kit kér fel kormányalakításra.

A legtöbb szavazatot szerzett párt, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) miniszterelnök-jelöltje Luigi Di Maio a balközép Demokrata Pártnak (PD) és a Matteo Salvini vezette, jobboldali Ligának is koalíciót ajánlott, de a PD nemet mondott a javaslatra. Salvini nyitottnak mutatkozik az M5S felé, de ezzel egy időben nem kívánja megtörni az általa vezetett jobboldali szövetség egységét. Di Maio viszont elutasította, hogy a jobbközép Hajrá Olaszország (FI) elnökével, Silvio Berlusconival közösen kormányozzon. „Silvio Berlusconi álljon félre és tegye lehetővé, hogy olyan kormány alakuljon, amely meg tudja változtatni Olaszországot” – mondta az M5S miniszterelnök-jelöltje. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?