Tárgyalások Rámalláhról

Jeruzsálem. Tizennégy épületből álló új zsidó település létesült a Jordán nyugati partján lévő palesztin területek szívében, Náblusztól nem messze, Rehalim közelében. Az ünnepségre izraeli parlamenti képviselők is érkeztek. A telepesek egy katonai őrposztot alakítottak át.

Jeruzsálem. Tizennégy épületből álló új zsidó település létesült a Jordán nyugati partján lévő palesztin területek szívében, Náblusztól nem messze, Rehalim közelében. Az ünnepségre izraeli parlamenti képviselők is érkeztek. A telepesek egy katonai őrposztot alakítottak át.

Tizenegy palesztint vettek őrizetbe az izraeliek tegnapra virradóra Ciszjordániában, és felrobbantottak egy házat, amelyben Izrael elleni támadásért letartóztatott palesztinok családtagjai laktak. A nap folyamán további két házat romboltak le. Az izraeli hadsereg augusztus eleje óta több mint negyven palesztin lakóházat tett a földdel egyenlővé. Izraeli és palesztin tisztségviselők kezdtek tárgyalásokat tegnap biztonsági kérdésekről – tájékoztatott Simon Peresz külügyminiszter, aki leszögezte: a BT kedden elfogadott határozatát a zsidó állam egyelőre nem tartja elfogadhatónak. Peresz cáfolta, hogy a rámalláhi ostrom miatt törés következett volna be Izrael és az USA kapcsolatában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?