Támogatás Párizsból

Budapest. Franciaország támogatja a kisebbségi jogokra vonatkozó megfogalmazást, amelyet az EU előző, olasz elnöksége dolgozott ki, és hitet tesz amellett, hogy annak be kell kerülnie az európai alkotmányos szerződés végleges változatába.

Budapest. Franciaország támogatja a kisebbségi jogokra vonatkozó megfogalmazást, amelyet az EU előző, olasz elnöksége dolgozott ki, és hitet tesz amellett, hogy annak be kell kerülnie az európai alkotmányos szerződés végleges változatába. Ez derül ki abból a levélből, amelyet Dominique de Villepin francia külügyminiszter írt magyar partnerének, Kovács Lászlónak. Tóth Tamás külügyi szóvivő elmondta: a Kovács Lászlónak küldött személyes levélben de Villepin jelezte, Párizs nagyra értékeli Magyarországnak a kisebbségi jogok védelme terén tett erőfeszítéseit. A levél és tartalma – azaz a kisebbségekhez tartozó személyek jogainak tiszteletéről szóló utalás támogatása – azért különösen fontos, mert a kisebbségi jogok formális biztosításának bekerülése az európai alkotmányos szerződésbe a négy legfontosabb magyar célkitűzés egyike a kormányközi konferencián.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?