Támadás még novemberben?

New York/London. Az ENSZ főtitkára szerint csak a Biztonsági Tanács dönthet egy Irak elleni támadás jogszerűségéről. „Egyedül a tanács értelmezheti saját döntéseit” – mondta Kofi Annan szóvivője New Yorkban.

New York/London. Az ENSZ főtitkára szerint csak a Biztonsági Tanács dönthet egy Irak elleni támadás jogszerűségéről. „Egyedül a tanács értelmezheti saját döntéseit” – mondta Kofi Annan szóvivője New Yorkban. A világszervezet fő döntéshozó szervének meg kell vizsgálnia, „vajon változtatás nélkül alkalmazható-e egy 1991-es határozat a 2002-es helyzetre” – tette hozzá Fred Eckhard. Annan egyértelműen az esetleges amerikai támadás ellen foglalt állást.

A brit kormány szerint végső határidőt kellene szabni Szaddám Huszein iraki elnöknek, hogy teljesítse az nemzetközi fegyverzetellenőrök visszaengedéséről szóló ENSZ-határozatot, elkerülendő egy Irak elleni katonai fellépést. A londoni elképzelést Jack Straw külügyminiszter ismertette azután, hogy tanácskozást tartott a szabadságáról visszatért Tony Blair kormányfővel. A megbeszélés után kiadott közleményben a brit miniszterelnöki hivatal megismételte a munkáspárti kormány korábbi álláspontját, miszerint Nagy-Britannia elsődleges célja, hogy az iraki vezetés teljesítse az ENSZ Biztonsági Tanácsának a fegyverzetellenőrök visszafogadásáról, munkájuk biztosításáról szóló határozatait.

Egy izraeli újság szerint az Egyesült Államok november végéig megindíthatja Irak elleni hadműveletét. A Maariv című lap olyan jelentésre hivatkozik, amelyet két amerikai tábornok a közelmúltban ismertetett izraeli és jordániai tisztekkel. A művelet várhatóan több hétig elhúzódhat, és Szaddám Huszein „tényleges likvidálásáig” tarthat. Az amerikai hadsereg a tervek szerint súlyos légicsapásokat kezdene, amelyeket szárazföldi, illetve a tenger felől indítandó támadás egészítene ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?