Szökőár is fenyeget

Tokió/Saipan/Tajpej. Három erős földrengéshullám rázta meg egymás után Japán északi szigetét, Hokkaidót tegnap hajnalban, egy ember meghalt, több mint 270 megsebesült. Az első rengés erőssége a Richter-skálán 8-as erősségű volt.

Partra vetett hajó – ez is a földrengés következménye. Egyébként a tengeren több kisebb hajó felborult, de a fedélzeten tartózkodókat kimentették. 1995-ben Kóbe térségében 6 ezer embert ölt meg egy hasonló katasztrófa. Reuters-felvételTokió/Saipan/Tajpej. Három erős földrengéshullám rázta meg egymás után Japán északi szigetét, Hokkaidót tegnap hajnalban, egy ember meghalt, több mint 270 megsebesült. Az első rengés erőssége a Richter-skálán 8-as erősségű volt. A térség lakosságát figyelmeztették a szökőár veszélyére, valamint arra, hogy a következő tíz napban a földmozgások megismétlődhetnek A csendes-óceáni Mariana-szigetek északi részén reggel több ezer lakost kitelepítettek cunami veszélye miatt. A hatóságok rövidesen a hokkaidói földrengés után döntöttek így. Szökőár-figyelmeztetést adott ki az Oroszországhoz tartozó kamcsatkai mentőszolgálat is, amely szerint helyenként 12,5 méter magas hullámokra kell számítani, egyben megkezdték a part menti lakosok kitelepítését. A földrengés nyomán tűz keletkezett a tomakomai olajfinomító területén. Ombecunál kisiklott egy vonatszerelvény, a vasúti közlekedés több vonalon leállt. A sziget legfontosabb repülőterén megbénult a légi irányítás, mert az irányítótorony teteje részben leszakadt. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?