Szíria: civilek tucatjai estek áldozatul az orosz bombázásnak

Bejrút |

<p>Legalább 53 civil lakos, köztük 21 gyermek halt meg vasárnap Szíria keleti részén az orosz légierő újabb támadásában, amelyet egy, az Iszlám Állam terrorszervezet harcosai által ellenőrzött falu ellen hajtottak végre - közölte újabb jelentésében az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH).</p>

A szíriai háború fejleményeiről helyi aktivistahálózata révén értesülő, nagy-britanniai központú csoport szerint a hajnalban végrehajtott orosz légicsapás az Eufrátesz folyó völgyében fekvő al-Safah falu ellen irányult, Deir-ez-Zór tartományban.

Az orosz légierő itt a dzsihadisták utolsó területeinek visszafoglalását célzó szíriai hadműveletet támogatja.

A moszkvai védelmi minisztérium vasárnapi közlése szerint az Oroszországból felszállt hadászati bombázók Irán és Irak légterén áthaladva érték el Szíriát. A gépek az IÁ erődítményeit, csapatösszevonásait és páncélosait támadták az Eufrátesz folyó völgyében. A bombázókat a szíriai hmejmími légitámaszpontról levegőbe emelkedett Szu-30-as és Szu 35-ös vadászgépek biztosították.

A Deir-ez-Zórban végrehajtott orosz légicsapásokról csütörtök óta minden nap beszámolt az orosz média.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?