Szigorúbban fog bánni az unió az illegális bevándorlókkal

A menekültügy jelenleg élénken foglalkoztatja az EU politikusait, különösen azt követően, hogy sínre került a keleti és délkeleti bővítés. Utóbbival az EU-politikában egyrészt szabad kapacitások szabadultak fel, másrészt nehezebbé is válik például az illegális bevándorlók lefülelése és helyzetük rendezése, hiszen az unió területe jócskán megnövekszik. Nem véletlenül tartanak az EU-ban attól, hogy az új tagországok még nem tudják kellőképpen ellenőrizni és biztosítani határaikat, amelyek pedig a belépés után az egész EU külső határaivá válnak. Nagyobb területen pedig szabadabban mozoghatnak, könnyebben elbújhatnak a hatóságok elől azok, akik illegálisan tartózkodnak az unió országaiban.

A bel- és igazságügyi együttműködés az Európai Unió egységes szervezetté válásának magasabb lépcsőfoka, a szó legszorosabb értelmében vett egységes Európa egyik leendő kulcseleme, az Európai Unió egyik tartópillére. Annak fontos része a menekültpolitika: olyan elem, amely a tagországokban választásokat dönthet el, és amely döntően meghatározhatja az EU-ról kívülről alkotott képet is. Ha az unió lépést akar tartani az Egyesült Államok tekintélyével, olyan menekültpolitikát kell találnia, amely egyszerre jóságos és szigorú.

1998 óta dolgoznak a tagországok közös menedékügyi és vándorlási uniós stratégia kidolgozásán, valamint egységes menekültpolitika megvalósításán, próbálják összehangolni az embercsempészet és az illegális vándorlás elleni nemzeti törvénykezést is. Kulcsfontosságú e témában az 1985-ben aláírt, de a megvalósításban még mindig nem kiteljesedett schengeni egyezmény, amely tartalmazza azt a jogot, hogy az Európai Unió tagországai között a határok bárki számára szabadon átjárhatóak, és párhuzamosan előírja, hogy szigorú ellenőrzéseket kell foganatosítani azokon a határszakaszokon, ahol az EU-tagállamok más országokkal szomszédosak.

Az EU legfelsőbb – állam- és kormányfői – szinten is legalább félévente foglalkozik a menekültügy kérdésével, annak további szabályozása szinte minden soros elnökség legfontosabb célkitűzései közé tartozik. Nem kivétel ez alól a jelenlegi soros elnök Olaszország sem, amely hatalmas határszakaszaival egyéni államként is keményen küzd az illegális bevándorlás ellen. Róma egyebek közt már javasolta – bár kezdeményezése nem talált osztatlan elismerésre –, hogy szabjanak éves kvótát a befogadható menekültek létszámának.

A friss tervek egyebek között azzal az esettel foglalkoznak, amikor egy illegális bevándorló politikai menekültjogért folyamodik az unió valamely államához, de azt elutasítják. Ez lényegében azt jelenti, hogy az egész unió területén nemkívánatossá válik, és eltávolítását az eddiginél határozottabb eszközökkel kívánják biztosítani. ĺgy például tervezik, hogy autóbuszon, vonaton vagy jelzés nélküli rendőrautón egészen az uniós külső határig elviszik vagy elkísérik az ilyen személyeket, és ott megbizonyosodnak arról, hogy elhagyta az EU területét. Nem hagyják azonban ott sem magára egészen addig, amíg vissza nem jut hazájába, vagy abba az utolsó, számára biztonságosnak tekinthető országba, amelyből annak idején kérelmével az EU területére érkezett (biztonságosnak minősül az az ország, amelyben nem fenyegeti a kitoloncoltat halálbüntetés, kínzás vagy embertelen bánásmód).

E tervnek nem csupán az lenne a előnye, hogy az elutasított menekült garantáltan az unión kívülre kerül, hanem az is, hogy a kitoloncolási folyamat felgyorsul (a friss tervben a londoni The Guardian napilap brüsszeli értesülése szerint a 36 órás kitétel is szerepel), és nem fordul elő, hogy egy elutasított kérelmű bevándorló még évek múlván is uniós területen és költségvetésből él. Mindez persze feltételezi azt – és az EU igyekszik is erre garanciát vállalni –, hogy csak olyan kérelmeket utasítanak el, amelyek szerzője bizonyítottan nincs veszélyben.

Az új terv illusztrálja azt a jelenlegi problémát is, hogy egyelőre nehézkes kitoloncoltakat egyik EU-tagállamból a másikba továbbítani; az utóbbiak általában vonakodnak, mert attól tartanak, hogy a másik államban elutasított kérelmű személy ott ragad. Ezért jelenleg a kitoloncolások szinte kizárólag légi vagy ritkábban vízi úton hajthatók végre, ami többnyire nehézkesebb, kockázatosabb és drágább is.

A tervnek máris akadnak bírálói, elsősorban az emberi jogi szervezetek részéről. Ők nem tartják eléggé garantáltnak azt, hogy az elutasított menedékkérő valóban biztonságos területre érkezik, illetve valóban megérkezik oda. Ezen felül az EU-nak még rendeznie kell azt a kérdést, hogyan győzze meg azon menedékkérők fogadásáról a Brüsszelből biztonságosnak ítélt harmadik országokat, akiknek a kérelmét az EU-tagok nem találták kellően megalapozottnak.