Szerelemféltés miatt történhetett a zalaegerszegi gyilkosság

Zalaegerszeg |

<p>A szombat éjszakai zalaegerszegi emberölés előzménye az volt, hogy a 21 éves gyanúsított békülni akart 18 éves volt barátnőjével, de a lány végleg le akarta zárni a kapcsolatukat - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság (ZMRFK) szóvivője hétfőn sajtótájékoztatón.</p>

Nothoff Ingrid azt mondta: rendezett családban élő fiatalok tragédiájáról van szó, amelynek nem voltak előzményei.     A nyomozás érdekeire hivatkozva arról egyelőre nem számolt be, hogy miként vesztette életét a lány, de azt elmondta, hogy a gyilkosság után a fiatalember telefonon bevallotta barátjának tettét. A barát felhívta a férfi szüleit, akik értesítették a rendőrséget, és a holttestet is a rendőrök találták meg a zalaegerszegi parkerdőben.    Az előzményekről a szóvivő elmondta: tavaly nyártól az idén januárig volt szerelmi kapcsolat a középiskolás lány és a szintén zalaegerszegi, de Budapesten főiskolára járó férfi között. A tanúk vallomásai alapján átlagos kapcsolatról volt szó, amelyben kisebb veszekedések előfordultak, de tettlegesség soha.     Januárban a lány szakított a fiatalemberrel, de továbbra is beszéltek egymással. A szombat esti találkozót is a férfi kezdeményezte azzal, hogy békülni szeretne, a lány azonban végleg le akarta zárni a kapcsolatukat. A lányt egy barátja vitte el szombat este nyolc órakor a Kovács Károly térre megbeszélt találkozóra, a férfi autóval érkezett, amelyet a téren hagyott. Hogy miként jutottak el onnan a parkerdőbe, a gyilkosság helyszínére, azt a szóvivő egyelőre nem árulta el.    Kardosné Szakáll Ágnes nyomozó arról beszélt, hogy a bűncselekmény elkövetése után a férfi autóval Keszthely felé elhajtott, de útközben felhívta a barátját, akinek bevallotta a tettét. A rendőrség 23 óra 30 perc körül talált rá a holttestre, időközben pedig a férfi Sármellék és Fenékpuszta között balesetet szenvedett, ezért először a keszthelyi, majd vasárnap a zalaegerszegi kórházba vitték.    A nyomozó hozzátette: a lány olyan súlyos bántalmazást szenvedett, hogy a sérülései külön-külön, önmagukban is okozhatták a halálát, szexuális erőszak azonban nem történt. A rendőrök szombat éjszaka óta keresik azt a - közelebbről meg nem nevezett - eszközt, amellyel a férfi a sérüléseket okozta, de egyelőre nincs meg a lány mobiltelefonja sem.     Az MTI kérdésére válaszolva Nothoff Ingrid elmondta: a fiatal férfi cselekményének nem voltak előzményei, pszichiátriai kezelés alatt nem állt, a bűncselekmény idején sem alkoholt, sem kábítószert nem fogyasztott, és korábban sem volt drogfogyasztó.    A férfi egyelőre nem tett vallomást, a rendőrség azonban még vasárnap őrizetbe vette, és az ügyészségnél kezdeményezte az előzetes letartóztatását. Zalaegerszegen egyébként öt éve nem fordult elő emberölés, az akkori bűncselekmény is egy kapcsolati erőszak következménye volt - jelezte a szóvivő. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?