Szép szóval? Fegyverrel?

Bagdad/Washington/London. Colin Powell amerikai külügyminiszter szerint az iraki válság megoldásához vezető első lépésként az Egyesült Államok azt akarja, hogy térjenek vissza Irakba a nemzetközi fegyverellenőrök, hogy felmérhessék Szaddám Huszein hadiképességét.

„Az elnök világossá tette, a fegyverellenőröknek vissza kell térniük. Irak az elmúlt 11 évben az ENSZ számos határozatát megsértette. Ezért az első lépésként látni kívánjuk, mit találnak az ellenőrök” – hangoztatta Powell. Kijelentette, tudatában van annak, hogy a nemzetközi közösségnek több információra van szüksége a Szaddám Huszein által megtestesített veszélyről, mielőtt dönt arról, mit kell tenni ennek elhárítására.

Ian-Duncan Smith, a brit Konzervatív Párt vezére tegnap támogatásáról biztosította az Egyesült Államoknak azt a tervét, hogy megelőző csapást mérjenek Irakra. Kijelentette, hogy a bagdadi rezsim nyilvánvaló és növekvő veszély Nagy-Britanniára nézve. A The Sunday Times című hetilapban megjelent cikkében az ellenzéki toryk vezére sürgette Tony Blair kormányfőt, „álljon ki nyílt vitára, s érveljen az Irak elleni katonai fellépés valódi okai mellett.” „Nagy-Britannia választás előtt áll. Vagy hagyjuk, hogy Szaddám Huszein felfejlessze fegyverkészletét, benne nukleáris fegyverekkel, vagy fellépünk ellene, mielőtt kifejleszthetné és bevethetné ezeket a fegyvereket” – fogalmazott Duncan Smith. A politikus annak a véleményének adott hangot, hogy az iraki rakéták új nemzedéke képes lesz elérni Európa egész területét. Londonban tegnap ismertté vált, hogy Tony Blair csütörtök este közel egyórás telefonbeszélgetést folytatott George Bush amerikai elnökkel Irakról. A brit miniszterelnöki hivatal illetékesei felfedték: Blair sürgette Busht, hogy tegyen újabb kísérletet az ENSZ-ben arra, hogy még az előtt megszerezhesse a nemzetközi közösség támogatását az Irak elleni fellépéshez, hogy az Egyesült Államok megelőző csapást mérne Bagdadra. A The Observer tudni véli, hogy a brit-amerikai egyeztetések keretében a héten többnapos látogatásra Washingtonba utazik Geoff Hoon brit védelmi miniszter, s találkozik hivatali kollégájával, Donald Rumsfelddel. Blair, aki a lap értesülése szerint holnap fontos bejelentésre készül az iraki politika kérdésben, szombaton újólag nyilvánvalóvá tette eltökéltségét a Szaddám Huszein elleni fellépésre.

Az Irak és az egész arab nép elleni amerikai fenyegetésről és az arab egység erősítéséről tárgyalt az iraki kormány szombat esti ülésén, melyen Szaddám Huszein elnök is részt vett.

Sükrü Sina Gürel török külügyminiszter és iráni kollégája, Kamal Harazi tegnap Teheránban állást foglalt egy Irak elleni amerikai katonai támadással szemben, s az iraki válság békés megoldását sürgették. Mindketten úgy fogalmaztak, hogy egyetlen külföldi hatalom sem határozhatja meg Irak politikai jövőjét, s az iraki népnek magának kell saját politikai sorsáról döntenie. Harazi megállapította, hogy „az iraki rezsim kiszámíthatatlan, és az elmúlt két évtizedben sok kárt okozott a térség országainak”, utalva az 1980 és 1988 közötti iraki-iráni háborúra és Kuvait 1990-es lerohanására. De – mint hozzátette – „mindez nem igazolhat bármilyen beavatkozást Irak belügyeibe”.

Az Európai Unió külügyminiszterei szombaton a dániai Helsingörben ismét felszólították Szaddám Huszein iraki elnököt, hogy feltételek támasztása nélkül, haladéktalanul engedje vissza az ENSZ fegyverellenőreit.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?