Szélről előznének

Magyar politológusok szerint nem kell komolyan venni Medgyessy Péter miniszterelnök javaslatát, hogy a parlamenti pártok közös európai parlamenti listát állítsanak. Ha azonban a pártok mégis megpróbálkoznának vele, a szakértők szerint előre megjósolható az eredmény.

Magyar politológusok szerint nem kell komolyan venni Medgyessy Péter miniszterelnök javaslatát, hogy a parlamenti pártok közös európai parlamenti listát állítsanak. Ha azonban a pártok mégis megpróbálkoznának vele, a szakértők szerint előre megjósolható az eredmény. Az emberek nagy többsége nem menne el szavazni, és ezzel a parlamenten kívüli, szélsőséges pártok mandátumhoz juthatnának, mivel az ő szavazóik viszont elmennének voksolni.

„Nem tudom komolyan venni ezt a javaslatot. Elhibázott, komolytalan bejelentés volt. A miniszterelnök csak bedobott egy ötletet, de nem alapozta meg javaslatát” – mondta Fricz Tamás (az ellenzékhez közel álló) politológus. Fricz ugyanakkor megemlítette az osztrák és német példát, mondván: „a nagykoalíció nem ördögtől való ötlet”. Szerinte azonban, ha a nagykoalíció létrehozását akarta volna Medgyessy javasolni, akkor garanciákat, konszenzusos javaslatokat is említenie kellett volna, mert a fő stratégiai, gazdasági kérdésekben meg kellene állapodnia az ellenzékkel. Fricz Tamás felhívta a figyelmet arra is, hogy az emberek egy része úgy véli: a pártok a csalásban, a lopásban, a korrupcióban mindig meg tudnak állapodni, és adott esetben egy közös EP-lista ezt a véleményt felerősíthetné.

„Hihetetlenül alacsony, akár 25-30 százalékos választási részvételre lehetne számítani, közös lista esetén ugyanis pont a demokráciához tartozó politikai versengést korlátoznák. Ha a parlamenten kívüli pártok erre rájátszanának, komoly szavazatmennyiséget szerezhetnének” – állította Török Gábor (a kormányhoz közel álló) politológus, hozzátéve, hogy a parlamenti kívüli pártok pont azt tudnák kihangsúlyozni, hogy ők nem alkusznak meg úgy az ellenfelekkel, mint azt a parlamenti pártok tennék közös lista esetén. Eddig a MIÉP és a Munkáspárt jelezte, hogy listát állít.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?