Akkor mire a választás?

Az Európai Parlament (EP) a tagállamokban tartott demokratikus választások eredményeként jön létre, s ezt a körülményt nem lehet egy miniszterelnök és egy pártelnök előzetes megállapodásával kiiktatni – véli az EP külügyi bizottságának elnöke.

Az Európai Parlament (EP) a tagállamokban tartott demokratikus választások eredményeként jön létre, s ezt a körülményt nem lehet egy miniszterelnök és egy pártelnök előzetes megállapodásával kiiktatni – véli az EP külügyi bizottságának elnöke. Ezzel reagált Medgyessy elképzelésére egy közös európai lista felállításáról. Elmar Brok, az EP legnagyobb pártcsoportját alkotó Európai Néppárthoz (EPP) tartozó képviselő szerint egy ilyen megállapodás ellentétben állna az EP szabályaival, és jogilag sem volna elfogadható. E szabályok értelmében ugyanis az európai képviselő-testület létrehozásához minden tagországban közvetlen választásokat kell tartani, ezek hagyományosan bevett eljárásrendje szerint. „Ha minden tagországban csak egy nemzeti lista alapján választanák meg a képviselőket, akkor be lehetne zárni az Európai Parlamentet” – mondta Brok. Hozzátette, ha Magyarországon mégis közös listán bonyolítanák le a választásokat, az EP és a miniszterek tanácsa is törvénytelen eljárásnak tekintené.

Az EP második legnagyobb pártcsoportját alkotó Európai Szocialisták Pártjának szóvivője szerint Enrique Barón Crespo, a csoport elnöke semmilyen formában nem kívánja kommentálni a magyar miniszterelnök kezdeményezését.

Hasonlóan foglalt állást Graham Watson, az Európai Liberális, Demokrata és Reform Párt parlamenti csoportjának elnöke. A brit képviselő szerint Magyarországnak a politikai pártok közötti versengés és a közülük való választás lehetőségét kellene pártolnia. „Minden tiszteletem Medgyessy Péteré, és a politikai pártokon átívelő Európa-párti konszenzus is olyan kívánatos cél, amelyet valamennyien követendőnek tartunk. Az Európai Parlamentnek azonban nem az a szerepe, hogy 25 nemzeti szempontot juttasson kifejezésre” – állapította meg Watson. „Érdekes, bár szokatlan” kezdeményezésnek nevezte a javaslatot Pat Coxnak, az EP elnökének a szóvivője. David Harley megjegyezte: biztosan nem szükséges emlékeztetni a magyar politikai erőket az EP-nek arra a sajátosságára, hogy a testület tagjai nem országok, hanem politikai hovatartozás szerint alkotnak csoportokat. Reijo Kemppinen, Romano Prodi európai bizottsági elnök szóvivője megerősítette, hogy a magyar miniszterelnök telefonon tájékoztatta Prodit elképzeléséről. Az elnök tudomásul vette az ismertetését, amelyet érdekesnek tartott. De függetlenül attól, hogy jó elképzelésnek tartja-e, sem a maga, sem az intézmény nevében nem kíván állást foglalni ebben a vitában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?