Számos pokolgépes merényletre készültek a barcelonai terroristák

Barcelona |

<p>A spanyolországi merényletek elkövetéséért felelős terrorsejt számos pokolgépes merényletet készített elő, 120 butánggázpalackot a rendőrség megtalált egy alcanari házban - jelentette be Josep Lluis Trapero katalán rendőrfőnök vasárnap.</p>

"Kezdünk tisztán látni, ezen a helyen (a Barcelonától 200 kilométerre délnyugatra fekvő településen) készítették elő a robbanószerkezeteket, hogy több merényletet hajtsanak végre Barcelonában" - hangoztatta. 

A szerda éjjel felrobbant alcanari házban talált maradványokból két embert azonosítottak már - közölte.

A katalán rendőrfőnök már a csütörtöki barcelonai merénylet után arról beszélt, hogy a ház bérlői robbanóeszközök készítésével kísérleteztek.

Trapero közölte azt is, a nyomozók úgy vélik, hogy a Las Ramblas sétálóutcán végighajtott kisteherautóban csak egyetlen ember volt, azt még nem tudják megerősíteni, ki volt a gázoló.

A rendőrfőnök nem zárta ki, hogy a barcelonai merénylet feltételezett elkövetője átszökhetett Franciaországba, "nincs erről információnk, de nem zárhatjuk ki" - hangoztatta Trapero hozzátéve, hogy megerősítették a határellenőrzést rögtön a barcelonai és a cambrilsi merényletek után.

Azt is elmondta, hogy a merényleteket elkövető terrorsejt 12 tagja közül "egyetlen ember, köztük a (ripolli) imán sem hozható összefüggésbe korábbi terrorcselekményekkel. Nincs konkrét bizonyítékunk arra, hogy az északnyugati Ripollban élő fiatalemberek egy csoportja miként radikalizálódott" - tette hozzá.

Családjaik elmondták, nem tudták, hogy fiaik, testvéreik, unokatestvéreik terrorcselekményekben vettek részt és megdöbbenésüknek adtak hangot, mivel a fiatalok integrálódtak a társadalomba, volt munkájuk, gépkocsijuk, tanultak. 

Egy másik rendőrségi illetékes elmondta, hogy három bérelt kisteherautót hoztak kapcsolatba a terrorsejt fő alakjával. Valamennyit a 22 éves Junesz Abujakub bérelte hitelkártyával, a férfit tartják a 13 halálos áldozatot szedő barcelonai gázolás feltételezett elkövetőjének. Abujakub szökésben van, folyik a hajtóvadászat utána. A rendőrök Ripoll és Manlleu térségére összpontosítanak hajtóvadászatukban.

A nyomozók feltételezik, hogy a gépkocsikat robbanóanyagokkal akarták megtömni, hogy nagyszabású támadást kövessenek el. A terv akkor változott meg, amikor az alcanari ház, ahol előkészítették a támadást szerdán felrobbant.

A nyomozás egy eltűnt imámra is összpontosít, akiről feltételezik, hogy meghalhatott a szerdai házrobbanásban. Abdelbak esz-Szatti volt az, aki radikalizálta a barcelonai és cambrilsi merényleteket elkövető terrorsejt fiataljait. 

A spanyol sajtó szerint az imámnak jelentős szerepe volt a Ripollból származó marokkói fiatalok gyors radikalizálódásában. A kedd óra eltűnt férfi lakhelyét szombaton újólag átkutatta a rendőrség. Esz-Szatti júniusban hirtelen elhagyta a ripolli mecsetet és azóta nem látták őt a térségben.

Csütörtök délután Barcelona központjában egy feltételezett dzsihadista kisteherautójával gyalogosok közé hajtott, és hatszáz méteren keresztül gázolt el járókelőket. A merényletben 13-an haltak meg, és több mint 120-an megsebesültek, köztük nagyon sok külföldi. A gázoló kereket oldott. Nyolc órával a barcelonai merénylet után, péntekre virradóra Cambrils katalán tengerparti üdülőhelyen is gázolásos merényletet követtek el, a hat civilt és egy rendőrt megsebesítettek, később egyikük meghalt. A merényletek után a rendőrség Cambrils városában lelőtt öt terroristát, és egyikükről, bizonyos Moussa Oukabirről eddig azt feltételezték, hogy ő a barcelonai merénylet értelmi szerzője és elkövetője.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?