Szaddámnak nem volt köze szeptember 11-hez

Bagdad/Fallúdzsa/Párizs/Róma/Varsó. Még életben van az Irakban elrabolt két francia újságíró – közölte tegnap Dominique de Villepin francia belügyminiszter. A két olasz segélymunkásról új hír nem volt tegnap, viszont elraboltak két ázsiait meg két ausztrál állampolgárt.

Amerikai ellenőrző pont Fallúdzsa határábanReuters-felvéteAz Europe 1 francia rádiónak de Villepin úgy fogalmazott: a francia kormány jelzéseket kapott, amelyek úgy értelmezhetők, hogy a túszok életben vannak. Párizs továbbra is folyamatosan megtesz minden erőfeszítést a két francia kiszabadítása érdekében.

Ulémák nyilatkozata

Tartani lehet attól, hogy egy, Irakkal szomszédos ország titkosszolgálatának műve az arab országban hat nappal ezelőtt túszul ejtett két olasz segélymunkás elrablása – jelentette ki az iraki szunniták legfontosabb szervezetének egyik vezetője tegnap Bagdadban. „A két olasz nő elrablásának módja, az, hogy a segélymunkásokat Bagdad közepén egy, golyóálló mellényt viselő fegyveresekből álló kommandó ejtette túszul, azt sejteti, hogy egy szomszédos ország titkosszolgálata áll a tett mögött” – fogalmazott al-Kobejszi sejk, a szunnita muszlim ulémák bizottságának egyik vezetője. A vallási méltóság elítélte a túszszedéseket, hiszen azok „csorbítják a türelmet hirdető muszlim vallás becsületét”.

Maradnak a lengyelek

Aleksander Kwasniewski államfő közölte: Lengyelország teljesíti iraki küldetését, annak ellenére, hogy vasárnap három lengyel katona meghalt és három megsebesült az arab országban. „El akarom mondani honfitársaimnak, hogy ma nem vonulhatunk ki egyoldalúan, idegesen, zűrzavarban Irakból, mivel a küldetésünket véghez kell vinnünk” – közölte a televízióban élőben sugárzott interjújában. A vasárnapi áldozatokkal együtt összesen tizenhárom lengyel katona vesztette életét Irakban. Irak déli és középső részén 8000 fős többnemzetiségű erő szolgál lengyel parancsnokság alatt, közöttük mintegy 2500 lengyel katona.

Ultimátum Ausztráliának

Két ausztrál állampolgár elrablását jelentette be tegnap az Iszlám Titkos Hadserege nevű csoport. Nyilatkozatában hangsúlyozza: Canberrának 24 órája van arra, hogy hazahívja Irakból a katonáit, ellenkező esetben a túszokat kivégzik. Ausztrália jelenleg 850 fős kontingenst állomásoztat Irakban.

Bombázás Fallúdzsában

Legkevesebb húsz iraki meghalt – köztük nők és gyermekek –, húsz másik pedig megsebesült az amerikai légierő és tüzérség által Fallúdzsában tegnap hajnalban indított támadásokban. A szemtanúk elmondták, hogy az amerikai gépek többször is alacsonyan átrepültek a város fölött. Az amerikaiak tüzérséget és harckocsikat is bevetettek a városban harcoló felkelők ellen. Szemtanúk jelentése szerint családok százai hagyták el a várost, amelynek határában a megszálló csapatok több helyen is ellenőrző pontokat állítottak fel. Eközben már a második szélsőséges iszlám csoport közölte, hogy emberei lelőttek egy amerikai robotrepülőgépet Fallúdzsa közelében.

Szír–amerikai párbeszéd

Az USA és Szíria olyan tárgyalási mechanizmusok létrehozását vizsgálja meg, amelyek célja az iraki határ megerősítése és egyes, szíriai területről támadó csoportok tevékenységének megakadályozása. Ezt Kairóban jelentette ki William Burns közel-keleti ügyekkel foglalkozó amerikai külügyi államtitkár-helyettes.

Powell kontra Cheney

Condoleezza Rice amerikai nemzetbiztonsági főtanácsadó cáfolta azt a feltételezést, hogy az USA városokat engedne át a felkelőknek azért, hogy csökkentse a veszteséget a november 2-i elnökválasztás előtt. Colin Powell külügyminiszter úgy vélte, hogy az erőszak Irakban nem fog csökkenni. Powell kérdésekre válaszolva kijelentette, hogy semmi olyan bizonyítékról nincs tudomása, amely közvetlen összefüggésbe hozná Szaddám Huszein rezsimjét a 2001. szeptember 11-i egyesült államokbeli terrortámadásokkal. John Kerry demokrata párti elnökjelölt üdvözölte Powell szavait, szembeállítva Dick Cheney alelnökkel, aki a minap ezzel ellenkező értelmű nyilatkozatot tett. (SITA, MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?