Bagdad/Tikrít/Szamarra. A CIA veszi át a szombaton elfogott iraki exelnök kihallgatását, jelentette be Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter. Bagdadban tegnap tizenheten vesztették életüket egy minibuszban, amely a közelében felrobbant, robbanóanyaggal megrakott teherautótól lobbant lángra.
Szaddám Bagdadban van
BĺRÓI KOLLÉGIUM ALAKULT
A volt iraki diktátort Bagdad környékén tartja fogva az amerikai hadsereg. Ezt tegnap erősítette meg az iraki ideiglenes kormányzótanács egy tagja. Muaffak ar-Rubai sajtótájékoztatón közölte, hogy a volt elnököt Irak területén, nyilvános tárgyaláson fogják felelősségre vonni, és tárgyalásáig nem is fogják Irakból elszállítani. A felelősségre vonást végző bíróság kollégiumát már meg is alakították, s a testület az iraki törvényeket és a nemzetközi szerződéseket tekinti működése vezérelvének. A kormányzótanács már értesítette Kofi Annan ENSZ-főtitkárt és számos európai ország – köztük Franciaország és Nagy-Britannia – kormányát azokról az intézkedésekről, amelyek a majdani bírósági eljárás törvényességét hivatottak biztosítani. Ezek közé tartozik, hogy Szaddám Huszein a hadifoglyok ügyével foglalkozó nemzetközi szervezeteken keresztül igénybe veheti külföldi ügyvédek szolgálatait, s az eljárást nemzetközi megfigyelők követik majd figyelemmel. A bírósági tárgyalásokat kivétel nélkül nyilvánossá teszik és a televízióban is közvetítik. Szaddám Huszein lehetőséget kap arra, hogy nyilatkozatokat tegyen. A bírósági (elsőfokú) ítélete ellen fellebbezni lehet. A kormányzótanács azzal indokolja a bírósági eljárás nyilvánosságának szükségességét, hogy a közvélemény számára széles körben ismertté kell tenni a Huszein-rendszer által az iraki lakosság és a külföldi országok ellen elkövetett bűnöket.
ERŐSZAKTEVŐ, GYILKOS PRIBÉK
George Bush az ABC amerikai televíziónak adott interjút, az elsőt azóta, hogy elfogták a volt diktátort. „Erőszaktevő, gyilkos pribék, visszataszító zsarnok, aki büntetést, a legsúlyosabb büntetést érdemli” – fogalmazott az amerikai elnök. Azonnal hozzátette: erről nem az USA, hanem az irakiak fognak dönteni, valamilyen formában. Leszögezte, hogy az irakiak képesek lesznek saját maguk lefolytatni Szaddám Huszein perét. „Számomra még nincs vége, még nagyon sok mindent kell tenni Irakban” – mondta.
A CIA HALLGATJA KI
Donald Rumsfeld védelmi miniszter bejelentette, hogy felkérte George Tenet CIA-igazgatót, vegye át Szaddám Huszein kihallgatásának az irányítását. Rumsfeld minősítése szerint Szaddám beletörődött a sorsába. Közölte, hogy az iraki diktátort hivatalosan nem minősítették hadifogolynak, de az ilyen státusnak kijáró védelemben részesül. Vitatta azt a véleményt, hogy az orvosi vizsgálatról készült videofilm közzétételével a Pentagon megsértette a genfi egyezményt, amely szerint hadifoglyokat nem lehet gúny tárgyaként közszemlére tenni. „Az irakiaknak meg kellett mutatni Szaddám elfogásának a bizonyítékát.” Rumsfeld közölte, a volt iraki elnök elfogásakor 500 oldalnyi dokumentumot találtak, ezek alapján további letartóztatásokat foganatosítottak.
BOROSTYÁNVIHAR HADMŰVELET
Nagyszabású tisztogató hadműveletbe kezdett tegnap az amerikai hadsereg Szamarra városban. A Borostyánvihar fedőnevű, átfogó, összehangolt és támadó jellegű akciónak az a célja, hogy a Bagdadtól 120 kilométerre észak-nyugatra fekvő városban és térségében elszigeteljék és felszámolják a megbuktatott rezsim híveit, illetve azokat a koalíciós erőkkel szemben ellenséges egyéb sejteket, amelyek megpróbálják bizonytalanná tenni az iraki helyzetet és igyekeznek megfélemlíteni a lakosságot. Kedden egy házkutatás során már őrizetbe vettek 73 feltételezett lázadót, köztük egy gerillacsoport vezetőjét. Szamarra abban a szunnita háromszögnek nevezett térségben található, ahol a legerősebb az amerikai és a szövetséges erőkkel szembeni ellenállás. A városban a hét elején 11 lázadót öltek meg az amerikai katonák. (MTI, TASR)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.