Súlyos börtönbüntetést kapott a kelet-ukrajnai szakadárokat segítő cseh állampolgár

ukrán válság k

Súlyos, 21 éves börtönbüntetést kapott az a cseh állampolgár, aki 2016 és 2020 között a Moszkva-párti szakadár fegyvereseket segítette Kelet-Ukrajnában. A prágai városi bíróság korábbi döntését a fellebbviteli testület szerdán megerősítette – közölte a ČTK hírügynökség.

Az 52 éves Alojz Polák korábbi brünni lakos 2016-ban illegálisan távozott a szakadár Donyecki Népköztársaságba, belépett annak gárdájába, majd mesterlövészeként 2016 és 2020 között bizonyíthatóan az ukrán hadsereg legalább négy katonáját lőtte le – állította a bíróság. Alojz Polák szökésben van, s a bíróság távollétében mondta ki az ítéletet.

Védőügyvédje a tárgyaláson azt mondta: értesülései szerint nem zárható ki, hogy ügyfele már nincs életben.

Csehországban nem ez az első eset, hogy a bíróságok börtönbüntetést szabnak ki a kelet-ukrajnai szakadárok oldalán folytatott aktív harci tevékenységért. Martin Sukup tavaly decemberben 21 évet, Martin Kantor volt hivatásos katona korábban 20 évet, míg a fehérorosz származású Aljakszej Fagyejev 21 évet kapott. Ők szintén szökésben vannak.

Cseh állampolgárok a hatályos szabályok szerint csak konkrét, személyre szóló államfői engedéllyel csatlakozhatnak külföldi hadseregekhez. Eddig mintegy 160 cseh állampolgár kapott engedélyt, hogy belépjen az ukrán hadseregbe. A cseh védelmi tárcához beérkezett kérvények száma meghaladja a háromszázat – írja a prágai sajtó.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?