Stumpf: júniusban lehetnének az előre hozott választások

Budapest |

<p>A Századvég Alapítvány elnökével, az Orbán-kormány volt kancelláriaminiszterével a napilap szombati száma közöl interjút. Stumpf István jó elképzelésnek tartja Dávid Ibolya MDF-elnök kezdeményezését az ellenzéki konszenzus kialakítására és az Országgyűlés feloszlatására. "Ezzel mód nyílhatna a helyzet politikai konszolidálására."</p>

Véleménye szerint a kisebbségi kormányzás a rendkívüli választások előszobája. "A szakértői kormányról valójában nem is lehet tudni, mi értendő alatta, hisz senki sem határozta meg pontosan. Más dimenziót ad azonban a kérdésnek az az ellenzéki felvetés, hogy válságkezelő átmeneti kormányra van szükség. Ez körülhatárolt mandátummal működne, s biztonsággal el tudná vezetni az országot az előre hozott szabad választásokig" - fogalmazott Stumpf István.
A politológus szerint "haláltánc, amit a kormányfő és szűkebb stábja előkészít. Gyurcsány Ferenc személyes túlélőshow-jának vagyunk ma az elszenvedői. Nem szabad lebecsülni, mert nagy küzdő és túlélő. Egyre szűkül azonban a tér és fogy a levegő körülötte. Ebbe a maga ácsolta ketrecbe próbálja beédesgetni az SZDSZ-t". Hozzáteszi: "ma még nem lehet tudni milyen sikerrel, ám a szabad demokraták új vezetése úgy tűnik tényleg meg akarja ragadni azt az esélyt, amit az elvesztett hitelességük visszaszerzése jelenthetne". (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?