Stoiber Schröder ellen

Frankfurt. A szövetségi kormányt élesen támadó és az uniópártok választási győzelme utáni jótékony intézkedéseket beharangozó beszédet mondott tegnap, a kereszténydemokrata párt (CDU) frankfurti kongresszusán az uniópártok kancellárjelöltje.

Frankfurt. A szövetségi kormányt élesen támadó és az uniópártok választási győzelme utáni jótékony intézkedéseket beharangozó beszédet mondott tegnap, a kereszténydemokrata párt (CDU) frankfurti kongresszusán az uniópártok kancellárjelöltje. Edmund Stoiber, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke alaposan leszedte a keresztvizet Gerhard Schröder kormányáról. Az 1998 ősze óta hatalmon lévő szociáldemokrata-környezetvédő koalíciónak azt vetette a szemére, hogy gazdaságpolitikájával zsákutcába vitte az országot, amely a növekedés szempontjából sereghajtó lett Európában. „A kancellár megszegte az ígéreteit, a pártja által hozott rossz törvények pedig elfojtottak minden pozitív impulzust a gazdaságon belül.” Stoiber a kilábalás zálogaként említette a CDU/CSU adóreform-elképzelését, amelynek lényege: egyszerűbbé, alacsonyabbá és igazságosabbá tenni az adózást és az adókulcsokat. A konzervatív kancellárjelölt óva intette a szocdemeket attól, hogy lepaktáljanak a reformkommunista PDS-szel. „Schröder számára mindennél fontosabb a hatalom megőrzése, ám a kancellári hivatal nem válhat vörös-vörös városházzá” – célzott a berlini szenátusra, ahol tavaly ősz óta közösen kormányoz az SPD és a PDS.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?