Sting egyperces csenddel emlékezett az áldozatokra

Párizs.

Párizs. A brit énekes koncert-jével nyitott újra egy év után az egyik legrégebbi párizsi könnyűzenei szórakozóhely.

Egyperces csenddel emlékezett szombat este Sting a tavaly november 13-i párizsi merényletek áldozataira koncertje kezdetén a Bataclan koncertteremben, ahol a 130 áldozat közül kilencvenen vesztették életüket.

„Ma este két dolgot kell összeegyeztetnünk, először emlékeznünk kell azokra, akik életüket vesztették a támadásban, aztán az életet, a zenét kell ünnepelnünk ezen a legendás helyen” – mondta franciául a brit énekes, amikor színpadra lépett. Az egyperces megemlékezés után Fragile című számát énekelte el az áldozatok emlékére, amelyet a Message in a Bottle című sláger követett a közönség tapsvihara közepette. A sztár a Párizsban élő Ibrahim Maalouf trombitaművésszel lépett fel, aki a libanoni polgárháború elől menekült családjával Franciaországba. Az 1500 férőhelyes, felújított koncertteremben az egy évvel ezelőtti terrortámadások mintegy négyszáz túlélője, az áldozatok hozzátartozói, hivatalos vendégek és meghatott Sting-rajongók is helyet foglaltak. Többen könnyes szemmel fogadták az énekest.

A környékbeli utcákat jelentős rendőri készültséggel biztosította a párizsi prefektúra, a Bataclant csak azok közelíthették meg – többszöri átvizsgálás után –, akiknek volt jegyük a koncertre. Az egyórás fellépés bevételét Sting az egy évvel ezelőtti merényletek túlélői által létrehozott egyesületeknek ajánlotta fel. A Police egykori frontembere az első művész, aki fellépett a támadás óta a Bataclanban.

A tavaly november 13-i párizsi merényletek estéjén három, testén robbanóövet viselő terrorista hatolt be az épületbe, ahol az Eagles Of Death Metal amerikai zenekar adott koncertet. A merénylők azonnal tüzet nyitottak, és kilencven embert megöltek. A támadással egy időben a Stade de France nemzeti stadionnál és belvárosi kávéházak teraszain másik két terrorkommandó további negyven embert ölt meg. A merényletek elkövetőjeként az Iszlám Állam terrorszervezet jelentkezett.

Manuel Valls francia miniszterelnök szombaton arra figyelmeztetett, hogy a terrorfenyegetettség továbbra is jelentős egész Európában.

Vasárnap délelőtt, a támadás egyéves évfordulóján Francois Hollande francia államfő és Anne Hidalgo párizsi főpolgármester ellátogat a támadássorozat hat helyszínére, a Stade de France-hoz, a Le Carillon, a Le Petit Cambodge, a La Bonne biere, a Comptoir Voltaire, a La Belle équipe étteremhez és kávéházhoz, valamint a Bataclanhoz, ahol emléktáblákat avatnak fel az áldozatok emlékére. A hozzátartozók kérésére az egyszerű és rövid megemlékezéseken nem hangoznak el beszédek. Szombaton a köztársasági elnök fogadta a túlélőket, az áldozatok hozzátartozóit és a párizsi ügyészség terrorelhárítási részlegének az ügyben nyomozást végző vizsgálóbíróit.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?