A spanyol külügyminiszter szerint kétséges, hogy Spanyolország Leopard típusú harcjárműveket fog szállítani Ukrajnának.
Spanyol külügyminiszter: kétséges, hogy Madrid tankokat szállítana Ukrajnának
Ez a lehetőség pillanatnyilag nincs napirenden – fogalmazott José Manuel Albares szerdán Davosban a Világgazdasági Fórum találkozóján az Europa Press spanyol hírügynökség jelentése szerint.
A tárcavezető ugyanakkor nem zárta ki, hogy egy későbbi időpontban szállítsanak majd tankokat Ukrajnának. Utalt rá, hogy múlt pénteken tanácskozást tartottak a kérdésről a németországi Ramsteinnél működő amerikai légitámaszponton.
Spanyolország szereti az ilyen jellegű döntéseket „közösen és egységben” meghozni – emelte ki Albares. Hozzátette: Madrid az ukrajnai háborúval kapcsolatban azt teszi, amiről úgy gondolja, hogy minden szinten a legjobban segíti az ukránokat abban, hogy megvédjék szuverenitásukat és területi integritásukat, és mielőbb helyreállítsák a békét az országban.
A spanyol külügyminiszter szavai rávilágítanak arra, hogy a madridi kormány nem egységes az ügyben. Pedro Sánchez miniszterelnök kormányában a balközép Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) lépett szövetségre a kisebb, Együtt képesek vagyunk (Unidas Podemos) radikális baloldali pártszövetséggel, amely kritikus az Ukrajnába irányuló fegyverszállítmányokkal kapcsolatban.
Sajtójelentések szerint júniusban Spanyolország fontolgatta, hogy Leopard 2A4 típusú harcjárműveket küldjön Ukrajnának. Egy zaragozai raktárban ugyanis 53 ilyen típusú tank állt 2012 óta, de végül több hétig húzódó spekuláció után a védelmi miniszter azt közölte, hogy a szóban forgó harckocsik lerobbant állapotban vannak, és már nem is javíthatók.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.