Budapest. Letette miniszteri esküjét Somogyi Ferenc külügyminiszter tegnap a parlamentben. A köztársasági elnök a magyar diplomácia eddigi irányítóját, Kovács Lászlót október 31-i hatállyal mentette fel tisztségéből. Kovács – tervei szerint – az Európai Bizottságban folytatja munkáját.
Somogyi a külügyminiszter
Budapest. Letette miniszteri esküjét Somogyi Ferenc külügyminiszter tegnap a parlamentben. A köztársasági elnök a magyar diplomácia eddigi irányítóját, Kovács Lászlót október 31-i hatállyal mentette fel tisztségéből. Kovács – tervei szerint – az Európai Bizottságban folytatja munkáját. Somogyi Ferenc 1945-ben született, a hatvanas évek vége óta dolgozik diplomataként, egy ideig ő volt Magyarország ENSZ-nagykövete. (MTI)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.