Sokan szívják mások füstjét

Míg az európai uniós országokban átlagosan évente 1600 szál elszívott cigaretta jut egy emberre, addig ez a szám Magyarországon 2400.

Míg az európai uniós országokban átlagosan évente 1600 szál elszívott cigaretta jut egy emberre, addig ez a szám Magyarországon 2400. Az egészségügyi tárca dohányzásellenes politikai tervezetet készít, amelynek céljai között szerepel a dohánytermékdíj bevezetése, és hosszabb távon a zárt közterületeken, így például étteremben való cigarettázás megtiltása. Magyarországon körülbelül 2,6 millió dohányos él; 1,6 millió férfi és egymillió nő. A Központi Statisztikai Hivatal szerint közülük minden második, összesen 1,3 millió ember e szokása miatt fog meghalni. Évente 28 ezren halnak meg dohányzás következtében.

A legutóbbi felmérések szerint Magyarországon az emberek 65 százaléka passzív dohányos, egy nem cigarettázó embernek átlagosan napi 270 percen keresztül kell szívnia más füstjét. A fővárosi ÁNTSZ egy korábbi felméréséből az derült ki, hogy az óvodások csaknem negyven százaléka passzív dohányos. Az, hogy ez az aktív dohányzáshoz hasonlóan káros, ma már nem kérdéses: a dohányfüst négyezer vegyi anyagot tartalmaz, melyek közül több mint száz méreg, a fele rákkeltő hatású.

A legutóbbi felmérések szerint durván minden harmadik 16 éves fiatal napi rendszerességgel dohányzik. Közülük minden ötödik tízéves kora előtt gyújtott rá először. A felnőtt férfiak 38, a nők 25 százaléka dohányzik.

Magyarországon a nem dohányzókat védő 1999-es törvény tiltja, hogy fiatalkorúaknak cigarettát adjanak el. Ennek ellenére a legutóbbi felmérésnél a 18 éven aluliak több mint háromnegyede úgy nyilatkozott, semmilyen gondot nem jelentett számára a vásárlás.

A magyar egészségügyi minisztérium népegészségügyi főosztályán napokon belül elkészül a nemzeti dohányzásellenes politika tervezete. Ez egyebek mellett az Egészségügyi Világszervezet Magyarország által is aláírt dohányzásellenes keretegyezménye által megszabott feladatokat tartalmazza. A zárt közterületeken, így például éttermekben való dohányzás megtiltásáról szóló törvényjavaslat várhatóan csak 2006-ban készül el. Az egészségügyi minisztérium illetékes államtitkárának tájékoztatása szerint a jövő év elején közvélemény-kutatást készíttetnek a kérdésről. Az államtitkár szerint még ebben a ciklusban bevezetnék a dohánytermékdíjat. Ez fél-egy százalékkal emelné egy doboz cigaretta árát, de az ebből befolyt pénzt mind dohányzásellenes programokra költenék. A cigarettásdobozokon már most is a dohányzás kártékony hatására figyelmeztető mondatnak kell kitöltenie a felület 30-40 százalékát (például: A dohányzás lassú és fájdalmas halálhoz vezet). Az államtitkár szorgalmazza az elrettentő képek bevezetését is. Az EU nemrég mutatta be azt a 42 dohányzásellenes képet, amelyeket a tagországok használhatnak. A „könnyű“, a „mild“, az „ultra light“ kifejezések már most sem szerepeltethetők a dobozokon, ám az államtitkár javaslata az, hogy színekkel se lehessen ártalmatlanabbnak feltüntetni egy-egy cigarettát.

Az uniós direktíva szerint a cigaretta adótartalma minimum 57 százalék kell legyen, ezzel szemben Magyarországon csak 52,3, ugyanis 2008. december 31-éig derogációt kapott az uniós adószint alkalmazására.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?