Sobotka mégsem mond le

Prága |

<p>Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök pénteken bejelentette, hogy korábbi nyilatkozatával ellentétben mégsem mond le hivataláról.</p>

A pénteki nap folyamán azonban levélben javasolni fogja az államfőnek, hogy mentse fel tisztségéből Andrej Babiš kormányfőhelyettest és pénzügyminisztert, akinek tisztázatlan pénzügyei szerinte a kormányválság okát jelentik. A kormányfő azt vártja, hogy az államfő haladéktalanul eleget tesz kérésének.

Sobotka az általa vezetett Cseh Szociáldemokrata Párt (ČSSD) szűkebb vezetésének péntek reggeli ülése után nyilatkozott a sajtónak.

Jiří Ovčáček elnöki szóvivő a kormányfő nyilatkozatára reagálva közölte, hogy az államfő nem kívánja elsietni a dolgot, megvárja, amíg az új helyzet valamelyest megnyugszik és tisztázódik. "A kormányfő óránként változtatgatja véleményét. Nem akarunk semmit elsietni" - szögezte le.

A szociáldemokrata cseh miniszterelnök kedden jelentette be, hogy még a héten benyújtja kormánya lemondását, mivel nem tudja tovább vállalni kormányában Andrej Babiš kormányfőhelyettest, pénzügyminisztert, a koalíciós partnerpárt ANO elnökét, akit adócsalással vádolnak és Sobotka szerint a gyanút mindeddig nem tudta eloszlatni. A tervezett csütörtöki időpontban azonban Sobotka nem nyújtotta be lemondását, Miloš Zeman cseh államfő pedig egy késő esti tévéinterjúban úgy vélekedett, hogy a jelenlegi hárompárti kormánynak az októberre kiírt választásokig hivatalában kellene maradnia, s egyedül Bohuslav Sobotka miniszterelnöknek kellene távoznia a kormányból.

Újabb lépését, miszerint mégsem mond le a kormányfői posztról, Sobotka pénteken azzal magyarázta, hogy Miloš Zeman államfő alkotmányértelmezése a kormányfő lemondásával kapcsolatban eltér az eddigi szokásoktól, s ez nem kínál megoldást a kormányválság okára, amelyet ő Andrej Babiš botrányaiban lát.

A kormányfő azt is Babiš szemére vetette, hogy politikai és gazdasági érdekei szerint befolyásolja a tulajdonában lévő médiumokat.

Andrej Babiš közölte: Sobotka lépését nem kívánja kommentálni, a döntést az államfőre bízza. 

A cseh miniszterelnök szerint lemondása a kormány egészének lemondását jelenti. Zeman elnök azonban jogi szakértőkre hivatkozva azt állítja, hogy a lemondás csak a kormányfőre vonatkozik, a miniszterekre nem.     

A cseh korona árfolyama az újabb politikai fordulatra nem reagált, a nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért péntek délelőtt 26,8 koronát adtak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?