Semjén a KDNP egyedüli elnökjelöltje

Budapest |

<p>Teljes tisztújítást tart ma a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP). Az országos választmány fővárosi ülésén - egyedüli jelöltként - ismét elindul az elnöki tisztségért Semjén Zsolt jelenlegi pártvezető.</p>

A kisebbik kormánypártnak több új alelnöke is lehet. A választmány ülésére meghívást kapott Orbán Viktor miniszterelnök.

Csorba Béla, a jelölőbizottság elnöke az MTI-nek korábban elmondta: valamennyi megye Semjén Zsolt jelenlegi pártelnököt javasolta ismét a párt élére. Másra nem érkezett jelölés a testülethez.
Tájékoztatása szerint az alelnökjelöltek között van Harrach Péter, Rétvári Bence, Bagdy Gábor, Kalmár Ferenc, Seszták Miklós, Simicskó István és Surján László, valamint Szalma Botond. Közülük Harrach Péter, Kalmár Ferenc, Simicskó István és Surján László most is betölti ezt a posztot.
Semjén Zsolt az MTI-nek november 22-én adott interjújában jelentette be, hogy újraindul a KDNP elnöki székéért. A kisebbik kormánypárt elnöke úgy fogalmazott: miután általános a bizalom, és felkérték, hogy folytassa pártelnöki munkáját, vállalja a jelöltséget. Az országos választmány 276 tagból áll, az elnök megválasztásához a jelenlévő küldöttek 50 százalékának szavazata plusz egy szükséges. A választmány ülése zárt, délután sajtótájékoztatót tartanak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?