Beindult a tisztújítás az MKP és a Híd regionális szervezeteiben

Az, hogy a Híd és az MKP regionális struktúráinak képviselői is egy asztalhoz tudnak-e ülni úgy, mint a két párt vezetése, egyelőre kérdéses⋌(Somogyi Tibor felvétele)
Pozsony |

Az elmúlt napokban tisztújítást tartottak az MKP és a Híd egyes járási szervezeteinél. Az elemző szerint, ha a pártok egyesülnek, az helyi szinten is jelentős változásokat jelent majd.

A magyarok által legnagyobb számban lakott két régióban, a Komáromi és a Dunaszerdahelyi járásban az MKP járási szervezetének élén nem történt változás. 

Ismert nevek

A dunaszerdahelyi pártstruktúrát továbbra is Fenes Iván, Bős polgármestere vezetheti. Lapunknak Fenes elmondta, a helyi szervezetek öt személyt, Menyhárt Józsefet, a párt korábbi országos elnökét, jelenlegi elnökségi tagját, Őry Pétert, az MKP Országos Tanácsának előző vezetőjét, jelenlegi elnökségi tagot, Polák Lászlót, Karaffa Attilát és őt jelölték a tisztségre. Fenesen és Karaffán kívül azonban mindenki visszalépett, majd a küldöttek az előbbit választották az MKP járási szervezetének elnökévé. Menyhárt kérdésünkre elmondta, azért lépett vissza a jelöltségtől, mert a járási pártszervezet egysége ugyancsak egységes fellépést igényel. „Másrészt Fenes Iván volt az, aki a mostani parlamenti választás során a Dunaszerdahelyi járásban növelni tudta a pártra leadott szavazatok számát” – tette hozzá.

A Komáromi járásban az MKP-t a jövőben is Becse Norbert vezeti, akinek a neve akkor tűnt fel az országos sajtóban, amikor az MKP júliusi országos konferenciája előtt kiderült, a régió pártszervezete őt jelöli országos elnöknek. A kongresszuson azonban visszalépett Forró Krisztián javára, akit aztán országos elnökké választottak. Becsét még ugyanazon a júliusi közgyűlésen a párt Országos Tanácsának élére is jelölték, de a tisztségre a küldöttek váratlanul inkább Köpöncei Pétert, Palást község polgármesterét választották meg. Becse a most hétvégén tartott járási konferenciáról lapunknak elmondta, a meghívott 110 küldöttből 91-en vettek részt az eseményen. Az elnöki tisztségért Nagy György, Domin István és ő maga szállt versenybe. Nagy visszalépett, a járási kongresszus pedig 71:20 arányban Becsét választotta regionális pártvezetőnek. Arra a kérdésre, hogy milyen a kapcsolata a jelenlegi országos elnökséggel, Becse elmondta, jó a viszonya Forró Krisztián elnökkel.

Az MKP további járási szervezeteiben is lezajlott a tisztújítás, az érsekújvári járási pártstruktúrát Bolya Szabolcs, a szencit Duray Rezső, a lévait Kakas Pál, a rimaszombatit Auxt Ferenc, a nagyrőceit Deák János, a rozsnyóit Beke Beáta, a nagymihályit pedig Varga Tibor vezeti. A többi régióban még nem került sor a tisztújításra.

A Híd restartol

A napokban a Híd is megtartja a járási konferenciáit. Sólymos László pártelnök a közösségi oldalán azt írja, a kelet-szlovákiai régióban is újraindítják a pártot. „A járási konferenciák második és harmadik napját zártuk keleten” – fogalmaz Sólymos. A Híd szóvivője, Magdeme Klára lapunknak elmondta, a járási konferenciák még zajlanak. „Céljuk a tisztújítás és az is, hogy küldötteket delegáljanak a következő közgyűlésre” – nyilatkozta a szóvivő azzal, hogy ez a párt tavasszal elindított megújulásának része. Hozzátette, hogy a közgyűlésnek két fontos feladata van. Mégpedig, hogy új alapszabályt fogadjon el és új Országos Tanácsot válasszon.

Még lehet feszültség

A nyáron az MKP és a Híd, illetve az Összefogás az egyesülési szándékának adott hangot. Közülük a legjelentősebb regionális struktúrákkal az MKP rendelkezik, de egyes régiókban a Híd is érzékelhetően jelen van. Az Összefogásnak nincsenek regionális szervezetei. Hangácsi István, a Méltányosság Politikaelemző Központ szakembere a Híd és az MKP regionális struktúráiban zajló folyamatokról elmondta, ha a létrejövő egységes szlovákiai magyar párt irányítását egy központosított pártvezetéssel képzelik el, akkor az eltérően érintheti a MKP-s és a hidas regionális szervezeteket, amelyek így egy új keretrendszerben találják magukat. Az elemző szerint az első pillanattól kezdve fontos lesz, hogy milyen üzenetet küld, működési rendet és hierarchiát alakít ki az új központ az eltérő regionális struktúrák felé. Ugyancsak fontos kérdés, hogy meddig tart az átmeneti időszak és lesznek-e ezzel járó feszültségek.

„Nem lepődnék meg, ha lenne pár olyan eset, amikor egy-egy alapszervezet feloszlatná magát, mert annak vezetése, vagy tagsága nem akar közösködni a másik párt helyi csapatával”

– véli Hangácsi, aki szerint ebben az átmeneti időszakban fontos szerepük lehet a területi vezetőknek és vezetéseknek. „Akik, ha jól ismerik a helyi viszonyokat és élvezik az új pártvezetés bizalmát, akkor szabadabb kezet kaphatnak az esetleges feszültségek rendezésében” – mondta az elemző, de hozzátette, akár maga a központi vezetés is kezelheti az ilyen problémás eseteket. A szakember azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy egyelőre nincs semmilyen nyilvános terv arról, milyen szerkezetben, hatáskörrel, arányokkal képzeli el a három egyesülni kívánó fél az új egységes pártot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?