Schulz és Merkel egy szinten

Berlin/Párizs. Újabb felmérés jelzi Németországban a szoci-áldemokrata párt (SPD) nép-szerűségének növekedését.

Berlin/Párizs. Újabb felmérés jelzi Németországban a szoci-áldemokrata párt (SPD) nép-szerűségének növekedését. Három friss felmérés is a centrista Emmanuel Macron győzelmét jelezte a tavaszi francia elnökválasztáson.

A Forsa kutatóintézet adatai szerint a szociáldemokrata SPD választói támogatottsága több mint négy év után ismét 30% fölé emelkedett. A felmérés szerint az SPD 31 százalékon áll, ami 5 százalékpontos erősödés az egy héttel korábbihoz képest, és 10 százalékpontos növekedés, amióta január 24-én bejelentették, hogy Martin Schulz lesz a párt kancellárjelöltje és új elnöke. Az SPD legutóbb 2012 októberében állt 30% felett a Forsa méréseiben. A jobbközép CDU/CSU pártszövetség 34%-on áll, 3 százalékpontot veszített Martin Schulz színre lépése óta, előnye így 16 százalékpontról 3 százalékpontra csökkent. Azonban egyelőre nem tapasztalható annyira erős kormányváltó hangulat, mint 1998-ban, amikor az ellenzékből induló szociáldemokraták építhettek arra, hogy a választók „ráuntak” a 16 éve kormányzó Helmut Kohlra – emelte ki Manfred Güllner, a kutatóintézet igazgatója. A két kancellárjelölt a személyes népszerűséget tekintve fej fej mellett áll; ha közvetlenül lehetne kormányfőt választani, Martin Schulz és a csaknem 12 éve hivatalban lévő kancellár, Angela Merkel is a szavazatok 37%-át szerezné meg.

Három felmérés is a centrista Emmanuel Macron győzelmét jelezte a tavaszi francia elnökválasztáson. Eszerint a sokáig nagy esélyesnek számító konzervatív jelölt, Francois Fillon volt miniszterelnök nyilvános bocsánatkérése felesége parlamenti alkalmazása miatt sem változtatott a két hete kirobbant botrány következményein. Ha most tartanák a választásokat, az 1. fordulóban a jobboldali jelölt 3. helyen végezne és nem jutna be a 2. fordulóba. Az első fordulóban első helyre várt Marine Le Pen, a radikális jobboldali Nemzeti Front elnöke és a függetlenként induló centrista Emmanuel Macron, a szocialista kormány korábbi gazdasági minisztere között dőlne el az államfői szék sorsa, az utóbbi javára – derül ki az Opinionway közvélemény-kutatóintézet felmérésből.

A részletes kimutatások szerint Le Pen a legjobb eredményt az alacsonyabb néprétegeknél, a munkásoknál és a szerény jövedelműeknél érné el 36-38%-kal, a nyugdíjasoknak csak 16-17%-a szavazna rá. Az előző elnökválasztás szavazói bázisát Le Pen egyben tudta tartani, ezenfelül Nicolas Sarkozy exelnök táborának kb. 15%-a pártolt át hozzá. Emmanuel Macron a középkáderek, a szabadfoglalkozásúak és a nyugdíjasok körében a legnépszerűbb 23-25%-kal, a munkásoknak 19%-a szavazna rá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?